Apple Mac OS X Leopard április 15-én

2007. március 22.
3.9021
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Hírblock profilja, adatai
Hírblock
A T3 internetes hírmagazin értesülése szerint az Apple április 15-én, a Las Vegas-i NAB konferencián mutatja be hivatalosan az új Leopard Mac operációs rendszert.

A magazin meg nem nevezett hírforrásra hivatkozik, aki megerősítette azt a korábbi szóbeszédet is, amely szerint a cég szintén ott kíván előrukkolni nyolcmagos Intel Core processzorral ellátott Mac Pro asztali számítógépeivel. Az elektronikus média legrangosabb amerikai seregszemléjének számító NAB („National Association of Broadcasters” rendezvény volt egyébként a helyszíne 2005-ben a Final Cut Studio és a Soundtrack Pro alkalmazások premierjének is.

Az előzetesen közelebbi dátum nélkül „2007 tavaszára” ígért új Leopard Mac OS X szoftver számos újdonsággal szolgál majd, a látszólag időgépként működő, interaktív, felhasználóbarát biztonsági mentésektől az adott pillanatban futó szoftverek ablakainak kényelmes csoportosítását lehetővé tevő új nézeten át a számtalan új multimédiás funkcióig. Az Apple szokása, hogy a bemutatáskor azonnal forgalomba is hozza termékeit, ami a szoftverek végleges verzióira is igaz, így ha a T3 értesülése megalapozott, úgy április 15-től már a boltokban is lehet a Leopard DVD.
1 hozzászólás

Vendég

17 éve, 10 hónapja és 27 napja

honnan lehet le tülteni???????menő smiley

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
Kisember001 profiljamarco profilja