A Pirate Bay BitTorrent oldal újból elérhető

2006. június 04.
6.3841
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Hírblock profilja, adatai
Hírblock
Röviddel azután, hogy a svéd hatóságok letiltották a több mint egymillió regisztrált felhasználóval rendelkező, “The Pirate Bay”, a világ legnagyobb BitTorrent Tracker központját, a webhely üzemeltetői ismét elérhetővé tették az oldalt.

A Slyck.com információs portál korábbi megkérdezésére a “kalóz öböl” szóvivője Brokep kijelentette, hogy amilyen hamar csak lehetőségük nyílik rá, egy másik államból irányítva ismét beindítják szolgáltatásukat. “Nem tudnám megmondani, mikor térünk vissza, de ha a szükség úgy hozza, akkor áthelyezzük székhelyünket egy másik országba”- nyilatkozta Brokep.

Az ígérethez híven a Pirate Bay átköltözött Hollandiába, és a portált ismét elérhetővé tették az üzemeltetők. Ugyan a szolgáltatás még nem működik hibátlanul, azonban várható, hogy a felhasználók hamarosan ismét zökkenőmentesen hozzáférhetnek majd a több mint 157.000 illegális fájlhoz. A svéd jogsértők azonban nem csak hogy ismét beindították szolgáltatásukat, hanem ráadásul még a kezdőlapon elhelyeztek egy a Hollywood-ot kigúnyoló grafikus logót is.
1 hozzászólás

Vendég

16 éve, 2 hónapja és 8 napja

HAJRÁ PB !
- LE A BÜROKRÁCIÁVAL !
NEM FIZETÜNK ****ÉRT !
FIZESSENEK NEKEM HOGY TESZTELEM A SOK SZEMETET !

kacsintó smiley

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profiljaXTomiX0029 profilja