A Pioneer 500GB-os Blu-Ray lemezt fejlesztett ki

2008. augusztus 06.
2.0551
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
Hihetetlen mekkora fejlődés tapasztalható az informatika világában, kérem szépen.

Sosem felejtem el a napot, mikor megkaptam életem első CD-íróját, amit nem sokkal követett a DVD író és eljutottunk oda, hogy a Blu-Ray technológia segítségével winchester nagyságú adatokat tudunk elmenteni egy apró kis korongra. A Pioneer a mai nap folyamán jelentette be az 500 GB-nyi adatot tárolni képes korongját. Ez az egész az úgynevezett ISOM (International Symposium on Optical Memory) technológia segítségével volt kivitelezhető.

Bár a Blu-Ray meghajtók és írók még nagyon kevés ember otthonában kaptak helyet eddig, hiszen áruk a csillagos égben törtet, azonban ez minden új technológiával így volt. A történelem pedig megismétli önmagát, magyarul az új technológia is remélhetőleg hamarosan megfizethetővé válik.

A Pioneer természetesen nem áll meg, hiszen nem csak az árakban, de a technológiában sincsen határ. Azt mondták a következő dobásuk már terabyte méretű lemez lesz. Sokunk előtt még ismeretlen a kék-lézerfényes technológia és még jó darabig kavarodás is lesz. Azt hiszem itt figyelhető meg a legjobban az az óriási ütemben történő fejlődés, amit emberi ésszel felfogni és követni lehetetlen. Hiszen tegnap még örültünk a DVD-nek, holnap örülünk a Blu-Ray-nek, aztán holnapután megint jön valami újdonság.

A Pioneer szerint a Blu-Ray technológia és az új lemezük újabb határokat nyithat meg az informatika világában ami kihat majd természetesen a játékokra is. Ugyanis szerintük a fejlesztők keze így már nem lesz megkötve, ha az adatmennyiségről van szó. Egyetlen gond van ezzel az egésszel. Az, hogy szinte még használhatatlan, hiszen ki akar 500 GB adatot kiírni!? Elképesztő mennyiség. Ellenben jó dolog, de még valahogy túl korainak érzem.
4 hozzászólás

Vendég

15 éve, 7 hónapja és 14 napja

írhatsz rá 10db HD filmet röhögő smiley

válasz erre

Vendég

15 éve, 8 hónapja és 17 napja

Mikor az első CD-nket megírtuk egy nagy adatmentésnek szántuk. Rajta volt a 100mb-os vinyónk összes adata és mellé az összes kis és nagylemezünk minden bitje. Kétszer! És a félig nem volt tele.

válasz erre

Maniac

17 éve, 22 napja

Én is ezt mondtam!mosolygó smiley

válasz erre

Danyek

17 éve, 22 napja

bazz, mit pakolsz 500Gb helyre? még ezt az 50Gb-ot is nehéz megpakolni.

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja