APB: Hamarosan indul a zárt béta utolsó szakasza

2010. március 21.
2.0221
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Dru profilja, adatai
Dru
Az APB, szebb nevén All Points Bulletin, egy grandiózus vállalkozás, amelyet a Realtime Worlds ötlött ki, és az Electronic Arts pénzel.

Egy MMO akciójátékról van szó személyében, amelyet már hosszú ideje, szép pénzekből fejlesztenek, és hamarosan aktuális lesz a - pontosan még nem ismert - megjelenési időpontjáról beszélgetni. A zárt béta tesztek októberben kezdődtek el, és jól mutatja a fejlesztők kitartását és minőségre való törekedését, hogy még ezekben a napokban is zajlanak. Sőt, még fognak is egy darabig, ugyanis a srácok most csicseregték el, hogy készülnek a zárt béta utolsó körére, amelyhez már bőszen keresgélik a megfelelő játékosokat.

Állításuk szerint több ezer új résztvevőt zúdítanak a szerverekre, akiknek nem lesz más feladatuk, mind bandákba tömörülni, és hadakozni egymás ellen, azaz a rendeltetésének megfelelően használatba venni az APB-t. Arról nem esett szó, hogy meddig tart a zárt időszak, és egyáltalán megnyitják-e a kapukat a tömeg előtt egy nyílt béta keretein belül, de mivel az MMO-k esetén jó szokás így cselekedni, ezért akár számíthatunk is rá a következő hónapok során. A legfrissebb infók szerint a produktum 2010 harmadik negyedévében öltheti magára végleges ruháját, de ez nyilván még módosulhat.
nincs még hozzászólás

 
legutóbbi hozzászólások
 
rDAVE profiljamarco profiljaBotyi profilja