APB: Reloaded néven fog visszatérni ingyenes formában az All Points Bulletin

2010. november 17.
2.9801
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
Úgy tűnik, hogy valóban igaznak bizonyultak az elmúlt napokban, illetve hetekben felmerült pletykák, miszerint felkarolják a jobb sorsra érdemes APB-t, így a játéktörténelem egyik legnagyobb bukásának is nevezhető MMORPG a régi, korábban megálmodott fényében tündökölhet majd.

A felmentősereget a GamersFirst brigádja nyújtja majd, akik a mai nap reggelén hivatalosan is megerősítették, hogy átnevezve ugyan, de hamarosan visszatér közénk az APB, méghozzá APB: Reloaded címmel a fedélzeten.

A játék egyelőre még kérdéses, hogy pontosan mikor fog újra elindulni, annyi biztos azonban, hogy a GamersFirst, akik az ingyenes MMO-k pionírjai, a Reloaded Productions fejlesztőcsapatának gondjaira bízták az APB-t, hogy befejezzék azt, amit a Realtime Worlds annak idején félbehagyott. Amire mérget vehetünk még, hogy 2011 első félévében biztosan elindulnak majd a játék szerverei, tehát az APB hamarosan visszatér, és minden közhely nélkül kijelenthető, hogy valóban jobb lesz, mint újkorában.
3 hozzászólás

[Tiltott felhasználó!]

14 éve, 7 hónapja és 1 napja

[Tiltott felhasználó!]

totyak

14 éve, 7 hónapja és 2 napja

Marhára találó címet sikerült kisütniük mondhatom röhögő smiley

válasz erre

Shade

14 éve, 7 hónapja és 3 napja

Király

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja