Annyi hiba van a The Division-ben, hogy még a DLC-k is csúsznak

2016. augusztus 27.
3.7101
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
A The Division jött, látott és győzött volna, ha nem lett volna benne annyi hiba és hiányosság, amelyeket a fejlesztők az elmúlt hetekben és hónapokban folyamatosan próbáltak orvosolni.

Ez azonban annyi erőforrásukat vette el, hogy a Ubisoft Massive legfrissebb bejelentései szerint a korábban betervezett DLC csomagok érkezésére is negatív hatást gyakorol olyan értelemben, hogy mind a Survival, mind a Last Stand csúszni fog, méghozzá nem is keveset.

A korábban nyár végére betervezett Survival ugyanis a mostani információk alapján az év végéig várható, míg a Last Stand című utolsó bővítmény az idei télről jövő év elejére tolódott el. A türelemért cserébe azonban a készítők azt ígérték, hogy októberben kapunk tőlük egy óriási frissítést a játékhoz, amely a legtöbb hibát orvosolja majd.
The Division jött, látott és győzött volna, ha nem lett volna benne annyi hiba és hiányosság, amelyeket a fejlesztők az elmúlt hetekben és hónapokban folyamatosan próbáltak orvosolni.'>
8 hozzászólás

kpal

8 éve, 3 hónapja és 17 napja

Jo lesz az ,így kitette magukért a készítők.

válasz erre

totyak

8 éve, 3 hónapja és 18 napja

Az ilyen kiélezett helyzetetkben többnyire az szokott történni, hogy a folt, ami javítaná a hibákat, nem javít, hanem mégtöbb gondot okoz.

válasz erre

WarriorAutobot

8 éve, 3 hónapja és 18 napja

Többet kellene a fejlesztő osztályra költeni és kevesebbet a marketing osztályra és akkor talán jobb lenne a megjelenéskor a játék.

válasz erre

kylx

8 éve, 3 hónapja és 18 napja


válasz erre

Terminator

8 éve, 3 hónapja és 18 napja

Nagyképű banda, nulla alázattal a játékosok felé, akikből élnek. Azt sem érdemlik meg hogy az ember megvegye a játékukat. wtf smiley

válasz erre

Tommy

8 éve, 3 hónapja és 18 napja

5t3v3nk3 írta:
Ilyet szóltak a fejlesztők( nem fordítás csak összefoglaló):

"Az elégedetlen játékosok jöjjenek be a studióba és mutassák meg, hogyan is kellene leprogramozni a dolgokat."

Egy nívős fejlesztőcsapat 2016-ra eljutott ide, hogy egy ilyet megmer magának engedni.
Az durva! meglepett smiley

válasz erre

[Tiltott felhasználó!]

8 éve, 3 hónapja és 18 napja

[Tiltott felhasználó!]

Hentes

8 éve, 3 hónapja és 18 napja

Az elég komoly csúszás azért! meglepett smiley

válasz erre
The Division
13.999 Ft-tól
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások
 
Botyi profiljaGargameth profiljamarco profiljamarco profilja