A nagy R.U.S.E. bejelentés: Jövő héten nyílt béta kezdődik

2010. március 04.
1.6921
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
A hét elején érkezett meg hozzánk a felemelő információ egy Twitter bejegyzést a középpontba helyezve - Aymeric Evennou billentyűzetéből -, amely arról árulkodott, hogy csütörtökön, avagy a mai nap folyamán egy óriási bejelentés, és ezzel együtt meglepetés is várható a

adatlapján' target='_blank'>R.U.S.E.
nevű reformáló UbiSoft stratégia kapcsán. A "nagy" leleplezés már tegnap este megtörtént, és bár sokan nem éppen erre számítottak, Aymeric friss Twitter firkálmányából kiderül, hogy a jövő héten mindenki kipróbálhatja majd az újító szándékú játékot.

Március 9-én, vagyis jövő héten kedden ugyanis egy nyílt béta kezdődik - jelenleg úgy tűnik csak a PC-s játékosok számára -, amely kizárólag a Steamen keresztül lesz elérhető, ám használatáért természetesen nem kell fizetnünk, teljesen ingyen letölthetjük, illetve kipróbálhatjuk a játékot a jelenlegi állapotában. Így tehát, ha már korábban felkeltette a figyelmedet a R.U.S.E., és szeretnéd kipróbálni a megtévesztés művészetét, most itt a nagy alkalom, csak figyeld jövő héten az eseményeket. Egy végleges megjelenési dátumnak azért még örültünk volna...

nincs még hozzászólás

R.U.S.E.
8.990 Ft-tól
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások
 
Kisember001 profiljaBotyi profiljamarco profilja