A Microsoft kibocsátotta a 64 bites Windows XP béta tesztverzióját

2005. február 12.
2.0031
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Hírblock profilja, adatai
Hírblock
A Microsoft kiadta a Windows XP Professional x64 Edition elnevezésű, 64 bites operációs rendszer végleges változat előtti utolsó, béta tesztverzióját, valamint a Windows Server 2003 és Windows Server 2003 x64 szerverszoftverekhez szánt első szervizcsomagot.

Az asztali PC-khez szánt 64 bites Windows béta változatának kiadása azt jelenti, hogy a szoftver tesztelése a végéhez közeledik. A Microsoft hivatalos menetrendje szerint a végleges verzió még az idei év első felében napvilágot láthat.

A rendszer első előzetes tesztváltozata tavaly decemberben jelent meg. A Microsoft az operációs rendszeren végrehajtott utolsó simításokkal párhuzamosan arra ösztönzi a hardvergyártókat, hogy olyan, a 64 bites Windows XP és Windows Server szoftverekkel együttműködő termékeket juttassanak el a céghez, amelyekre rátehetik a "Designed for Windows" ("A Windowshoz kifejlesztve") feliratot, ezáltal is megkönnyítve a felhasználók számára a különféle eszközök közötti eligazodást. Az AMD már mintegy másfél éve forgalmaz 64 bites asztali PC-kbe való processzort az Athlon 64-es képében, az pedig a Microsoft lépésének fényében már aligha lehet véletlen, hogy a konkurens Intel, legújabb bejelentése szerint, a jövő hónaptól kezdve fogja piacra dobni 64 bites asztali Pentuim 4-es lapkáit.

A Windows XP x64-gyel egy időben a MS kibocsátja a Windows Server operációs rendszereihez kidolgozott Service Pack 1 szervizcsomag második előzetes verzióját (Release Candidate 2) is. Az SP1 tartalmazza a Windows Server 2003-hoz eddig kiadott összes frissítést, ezen kívül pedig további biztonsági és teljesítménynövelő alkalmazásokat is magában foglal. Az SP1 a Windows Server 2003 alapváltozatán kívül a 64 bites x64 verzióhoz, illetve a 2005 negyedik negyedévében megjelenő, R2 kódnevű, több új funkcióval felruházott "köztes" változathoz is kiegészítő technológiai hátteret biztosít. A Windows Server 2003 Service Pack 1 Release Candidate 2 szervizcsomag letölthető a http://www.microsoft.com/technet/prodtechnol/windowsserver2003/servicepack/defau lt.mspx weboldalról. A 64 bites Windows XP x64 Edition operációs rendszer béta tesztverziója, valamint az SP1 Release Candidate 2 szervizcsomag a szintén 64 bites Windows Server 2003 x64 Edition szerverszoftverhez egyelőre kizárólag a cég technikai béta programjában részt vevő tagok számára hozzáférhető. A Microsoft részéről ugyanakkor ígéretet tettek arra, hogy az asztali PC-khez kifejlesztett 64 bites Windows XP bétát rövidesen elérhetővé teszik a hétköznapi felhasználók számára is.

Kapcsolódó linkek:
Microsoft Corporation
1 hozzászólás

Vendég

20 éve, 10 hónapja és 2 napja

Most? Mindjárt itt a Longhorn... Az nem 64 bites alapból??? Rosszul tudom?

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
XTomiX0029 profiljamarco profilja