A Microsoft beszáll az elektronikus könyvekben is futó keresők piacára

2005. október 29.
1.7181
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Hírblock profilja, adatai
Hírblock
A Google hasonló vállalkozásának első eredményei után a Microsoft is bejelentette, hogy a Yahooval együtt digitalizálni szeretné a világ irodalmi termését, ezáltal a művek rákereshetők lennének, illetve könnyen elérhetővé válnának bárki számára online.

Egyelőre nem világos, hogy vajon milyen változásokat indít majd meg a ma még leginkább a papír alapú Gutenberg galaxis határain belül mozgó könyvkiadói világba az új vállalkozás. A szerzői jogok kérdése egyelőre nem tisztázott, a Google éppen ebbe botlott bele hasonló elképzelésének megvalósítása során.

Így a Microsoft a nem védett tartalmakkal foglalkozó Open Content Alliance (OCA) szövetséggel vette fel a kapcsolatot, az ő gyűjteményükből szeretnének első lépésben megjelentetni 150 ezer kiadványt az interneten. A vállalat úgy tűni, inkább megvárja, mire jut a Google a jogvédelmi kérdésekkel, így a közeljövőben is csak szabad felhasználású anyagokkal kíván foglalkozni. Ez egyrészt segítheti a rendszer fejlődését, másrészt azonban természetesen rengeteg igen fontos könyvtől foszthatja meg az online olvasókat. Bár további részletek egyelőre nem ismertek ,úgy tűnik, hogy teljesen új erőre kapott az online megjelentetés, "a Google lendülete a többi piaci szereplőt is felvillanyozta", ahogy Brewster Kahle, az OCA-val együttműködő Internet Archive egyik alapítója megfogalmazta.

Kapcsolódó linkek:
Microsoft Corporation
nincs még hozzászólás

 
legutóbbi hozzászólások
 
Gargameth profiljaKisember001 profiljamarco profiljaBotyi profilja