A Microsoft a British Library könyveit digitalizálja

2005. november 05.
1.6901
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Hírblock profilja, adatai
Hírblock
A Microsoft szoftveróriás megállapodott Nagy-Britannia nemzeti könyvtárával, a British Libraryval, miszerint a jövőben az azok tulajdonában lévő művek közül mintegy százezer kötetet, azaz hozzávetőlegesen 25 millió oldalt beszkennelne, felvinné azt saját online adatbázisába, és elérhetővé tenné az anyagokat az internetezők számára.

A brit nemzeti könyvtár jelenleg több mint 13 millió kötettel rendelkezik, tehát a redmondi vállalat most ennek csak egy töredékét fogja digitalizálni, a felek azonban a későbbiekben tervezik még további alkotások beszkennelését is.

A Microsoft az MSN Book Search szolgáltatását jövő évtől indítaná útjára, és a vállalat kezdetben 2,5 millió dollárt invesztál a projektbe.

A digitalizálási munkálatokat a Yahoo vezetése alatt álló Open Content Alliance (OCA) konzorcium koordinálja majd, amely egyesülettel a Microsoft nemrég vette fel a kapcsolatot, hogy közösen felvegyék a harcot a Google-val, amely tegnap indította be teljes szövegek keresésére is alkalmas szolgáltatását.
nincs még hozzászólás

 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja