Amerika legjobban fogyó konzoljának hazudja az Xbox One S-t a Microsoft

2016. október 19.
4.1051
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
Bár három éve a piacon van már, és csak megszámlálhatatlan árcsökkentés, valamint egy alaposan átszabott Slim változat megjelenése után tudott Amerikában ismét az élre kerülni a konzoleladások tekintetében az Xbox One, ez azonban bőven elegendő volt ahhoz, hogy máris kinyíljon a redmondiak csipája.

Azt ugyanis még mindig nem tudjuk, hogy az Xbox One hány példányban kelt el világszerte, azonban a Microsoft legújabb reklámfilmjének címe szerint az Xbox One S rejtélyes módon mégis Amerika legjobban fogyó konzolja lett, de hogy ezt a kijelentést mi támasztja alá, azt nem tudjuk, hiszen a gyártó hónapok óta nem közölt velünk eladási adatokat.

Ami tény, hogy az Xbox One már harmadik hónapja uralja az NPD-t, ezáltal több fogyott belőle ebben az időszakban, mint a PS4-ből, de a korábbi hónapokban folyamatosan be kellett érnie a második hellyel, így alaposan elkerekítette még a rajongók szemét is az alábbi reklámfilm címe, ami egyébként a tartalom és a látvány tekintetében abszolút rendben van.

Nézd nagyban ezt a videót!



7 hozzászólás

WarriorAutobot

8 éve, 1 hónapja és 1 napja

WoW!
Micsoda álomvilágban élnek! Én is így szeretnék élni hogy elhiszem hogy én vagyok a legjobb és legkirályabb ember a világon... ja nem. röhögő smiley

válasz erre

VaPe

8 éve, 1 hónapja és 1 napja

Már a videó címe felhúzott, inkább meg se nézem. Hol élnek ezek de komolyan? wtf smiley

válasz erre

bekecs

8 éve, 1 hónapja és 1 napja

De****. röhögő smiley

válasz erre

muki

8 éve, 1 hónapja és 1 napja

Imádom az Xbox One konzolom de ekkora baromságokkal nem kéne égetniük magukat. wtf smiley

válasz erre

Tommy

8 éve, 1 hónapja és 1 napja

Legjobb GC-s cím EVER. röhögő smiley

válasz erre

totyak

8 éve, 1 hónapja és 1 napja

Az mégiscsak hülyén hangozna, hogy az elmúlt hónapok legjobban fogyó konzolja Amerikában.

válasz erre

rDAVE

8 éve, 1 hónapja és 1 napja

Lol, ezt a Fidesztől tanulták? röhögő smiley Megüzenték ők is, politikailag érvényes.

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profiljatotyak profilja