Alone In The Dark 5: Késik a megjelenés

2008. április 03.
3.5061
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
DNS profilja, adatai
DNS
Van aki attól retteg, hogy egyedül marad a sötétben, van aki pedig attól, hogy régen várt játéka nem jelenik meg időben.

Én mindkettőtől félek időnként, de ez utóbbitól mostanság nem alaptalanul. Az Atari fennhatósága alatt dolgozó Eden Studios bejelentette, hogy nem fogják tudni tartani a korábban beígért májusi megjelenést, ehelyett egy új, távolabbi időpontot jelöltek ki a játék bemutatására. A bevett sablonnal szemben nem csak a PlayStation 3-as verzió fog csuszni, hanem vele együtt az összes többi is.

Illetve mégsem vele együtt, hiszen a hármas számú JátékÁllomás még talán ennél is később érkezik, de erről később értekezünk. A hivatalos magyarázat promóciós jellegű, persze ettől még lehet valós. Az Atari állítása szerint a késés oka, az elégedetlenség, mely további csiszolgatásokra sarkallja a fejlesztőket. Ez egy roppantul szimpatikus hozzáállás. Kontár munkát semmiképp sem szeretnénk kézhez venni, főként, hogy rengeteg idő telt el a negyedik epizód óta, amíg idáig eljutottunk, így ezt az egy hónapos késést fél lábbal is kibírjuk valahogy.

Az új dátum június 20.-a Európát, 24.-e pedig Amerikát illetően, tudtuk meg az Atari-tól. A PlayStation 2, Xbox 360, Nintendo Wii és PC verziók tehát ebben, a későbbi időpontokban landolnak a polcokon, ám a PlayStation 3-as kivetülés bizony még ennél is tovább marad távol. Tegyétek le azokat a köveket, mert ha megöltök sem tudok pontos dátumot mondani, jelenleg csak annyit tudunk, hogy valamikor később érkezik. Persze a szemünk rajta marad az anyagon, így ha bármi konkrétat megtudunk róla, arró beszámolunk Nektek itt, a Game Channel Online-on. Ne menjetek messzire, a Central Park-i rémség elől nincs hová bújnotok.

Az Atari frissített megjelenési listája:

11-APRILIS 2008
The Sun: Crossword (NDS)

18-APRILIS 2008
Namco Museum Remix (Wii)

6-JÚNIUS 2008
Dragon Ball Z: Burst Limit (XBOX360/PS3)

20-JÚNIUS 2008
Alone in the Dark (XBOX360/PC/PS2/Wii)

NYÁR 2008
Driving Theory Training (NDS)

HARMADIK NEGYEDÉV 2008
Legendary (XBOX360/PS3/PC)

TBC 2008
Alone in the Dark (PS3)

TBC
Warriors of the Lost Empire (PSP) a MERCURY GAMES-től
Jamster Allstars (PC/PS2) a MERCURY GAMES-től
Hogs of War 2 (NDS/Wii/PS2/PC)
Neverwinter Nights 2 Expansion 2 (PC)
Airborne Rangers (360/PS3/PC)
My Horse and Me 2 (NDS/Wii/PC)
nincs még hozzászólás

Alone in the Dark 5
nincs ár
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja