Aliens vs Predator: Nem lesz több javítás a konzolos verziókhoz

2010. július 16.
2.5951
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
Az Aliens vs Predator megjelenését számtalan fanatikus várta, és érkezését követően nagy részük egy óriási csalódáson ment keresztül, ugyanis bár a Rebellion korábban sem tudott sok jót felmutatni, reménykedtünk, hogy egy ilyen neves franchise esetében más lesz a helyzet.

Szó mi szó, valóban sikerült a csapat előző alkotásaihoz képest minőségibb játékot készíteni, de mindez még mindig messze állt attól, mint amit előzetesen vártunk. Az idegesítő tényezők között pedig kétség kívül ott voltak az orbitális bugok és egyéb hibák is.

Ez pedig nem csak a PC-s, a konzolos verziókat is érintette, éppen ezért felettébb furcsa, hogy a Sega - legfrissebb bejelentésük értelmében - leállítja a játékgépekhez szánt javítások és frissítések gyártását. A miérteket hiába szeretnénk megválaszolni, az illetékesek csak indokolatlan kész tények elé állítottak minket, arra azonban mérget vehetünk, hogy a PC-s változatok további támogatást kapnak a jövőben, méghozzá nem csak javítások, hanem akár újabb tartalmak formájában is. Most tehát egyszer kivételesen a konzolosok járnak rosszabbul.
nincs még hozzászólás

 
legutóbbi hozzászólások
 
Monyo profiljamarco profilja