Alice filmet akar készíteni American McGee

2013. július 04.
2.3981
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
Úgy tűnik, hogy a Spicy Horse fejlesztőcsapatának vezére, avagy American McGee manapság nem igazán fér a bőrébe az Alice-sorozattal kapcsolatban, hiszen korábban bejelentette, hogy addig nem nyugszik, amíg az Electronic Artsot rá nem beszéli egy folytatásra, ma pedig egy lehetséges filmről hallottunk a részéről.

McGee az OZombie Kickstarter-kampányának keretein belül tudatta a rajongókkal, hogy nagyon szeretné a filmvászonra vinni Alice kalandjait, és bár elsődlegesen nem egy nagyobb filmben gondolkodik, hanem rövidebb animációkon, de azt már így is kiemelte, hogy elképzelései szerint a végeredmény az új Alice-projekthez, az Otherlands-hez kapcsolódna.

McGee a bejegyzésben a pénz kérdéskörével is előhozakodott és nem titkoltan bevallotta a rajongóknak, hogy az OZombie-ra összegyűjtött pénz egy részéből szeretné majd megvalósítani ezeket a terveket, így az Alice-rajongóknak is érdemes támogatniuk az OZombie Kickstarter-kampányát.
korábban bejelentette, hogy addig nem nyugszik, amíg az Electronic Artsot rá nem beszéli egy folytatásra, ma pedig egy lehetséges filmről hallottunk a részéről.'>
2 hozzászólás

Vendég

11 éve, 8 hónapja

But who the f*ck is American McGee?röhögő smiley

válasz erre

Vendég

11 éve, 8 hónapja

Na ez biztos nagy film lesz...mosolygó smiley

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
Monyo profiljaKisember001 profiljamarco profilja