Aktuális UK best seller-ek: A Wii Fit újra csúcsformában

2008. augusztus 12.
2.0611
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
FutuRetrO profilja, adatai
FutuRetrO
A briteknél hamar helyet cserélt a két toplista vezető produktum.

Legutóbb még arról számoltunk be Nektek, hogy a Soul Calibur IV a megjelenése hetében az Egyesült Királyság szoftverlistájának élén nyitott, ám ez az elmúlt hét nap leforgása alatt megváltozott. A Namco Bandai frissen debütált bunyós anyaga immáron csupán másodhegedűs, hiszen a Wii Fit újra erőre kapott és átvette a vezetést. A harmadik helyen ezúttal nem történt változás, Mario-ék nem kímélik a gázpedálokat.

A Big Beach Sports szintén jól fogyott, így a múlt heti, ötödik helyezésén tudott javítani, most a negyedik helyen ért célba. Az első négyben három Nintendo Wii exkluzív, nagyon megy arrafelé a nagy N szekere, ez nem vitás. Az ötödik helyen újfent egy Nintendo Wii exkluzív vert sátrat a Wii Play személyében, majd ezt követi a Guitar Hero III: Legends Of Rock a hatodik pozícióban. Fussátok át a múlt hét top 20-as listáját, a Chart Track jóvoltából.

1: WII FIT
2: SOULCALIBUR IV
3: MARIO KART WII
4: BIG BEACH SPORTS
5: WII PLAY
6: GUITAR HERO III: LEGENDS OF ROCK
7: GUITAR HERO: ON TOUR
8: MARIO & SONIC AT THE OLYMPIC GAMES
9: WALL-E
10: DR KAWASHIMA'S BRAIN TRAINING
11: LEGO INDIANA JONES: ORIGINAL ADVENTURES
12: KUNG FU PANDA
13: BEIJING 2008
14: CARNIVAL: FUNFAIR GAMES
15: SPORTS PARTY
16: MORE BRAIN TRAINING FROM DR KAWASHIMA
17: SUPER SMASH BROS: BRAWL
18: CALL OF DUTY 4: MODERN WARFARE
19: BATTLEFIELD: BAD COMPANY
20: FIFA 08
1 hozzászólás

richie8

11 éve, 7 hónapja és 17 napja

Honnan feljött megint a WiiFit, de külön öröm nálam, hogy a két GH is a top 10-ben van mosolygó smiley

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja