Aktuális japán hardvereladások: Nyugodt júniusi kezdés

2009. június 12.
1.6491
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
FutuRetrO profilja, adatai
FutuRetrO
Míg az amerikai régióban visszaesés volt tapasztalható a májusi hónapban, a japánok sem kezdték valami erősen a nyarat.

Június első hetének abszolút győztese hardverfronton a Nintendo DSi volt, amely ezúttal is jócskán megelőzte vetélytársát, a Sony PlayStation Portable-t. Megközelítőleg tízezres nagyságrendű a differencia az eladott mennyiségek között, természetesen újfent a kiotóiak javára. A Nintendo Wii-nek sem kellett megszakadnia a harmadik pozícióért, könnyű köre volt a PlayStation 3-mal szemben.

Javulni látszik az utóbbi napokban az Xbox 360, immáron nem csak a PlayStation 2 elé sikerült végre besorolnia, de még a kifutó szakaszában lévő Nintendo DS Lite-ot is megverte, ezzel a Sony harmadik JátékÁllomása mögött végzett közvetlenül, nem olyan óriási lemaradással. Tekintve, hogy a boltokból kicipelt mennyiségek egyébként is szerények voltak, a két éllovas handheldet leszámítva relatív kiegyensúlyozott volt a verseny a konzolok között. Egy nyugodt júniusi kezdést könyvelhettek el a felkelő nap országában.

Japán hardvereladások (június 1. - június 7.)

1. Nintendo DSi - 38,783
2. Sony PlayStation Portable - 29,070
3. Nintendo Wii - 17,177
4. Sony PlayStation 3 - 10,173
5. Microsoft Xbox 360 - 6,625
6. Nintendo DS Lite - 5,664
7. Sony PlayStation 2 - 4,096
nincs még hozzászólás

 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja