Aktuális japán hardvereladások: Nintendo főlény

2008. szeptember 26.
1.6871
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
FutuRetrO profilja, adatai
FutuRetrO
Péntek van, jobbik esetben ma legtöbben leteszik a lantot, na és persze a sulis táskát, kezdődik a hétvége.

A pénteki nap rendre a Media Create, előző heti japán hardvereladásainak közzététele is, lássuk, hogy mely masinák voltak népszerűek és kevésbé azok, a múlt hét folyamán. A Nintendo-nak ezúttal nem volt mitől tartania, az Xbox 360 lendülete alaposan elapadt, így simán a nagy N-é a két első pozíció. A DS kiválóan fogyot, de a Wii-ből is sokat vittek haza a japánok.

Ugyan a redmondiak konzolja kezd visszaállni a tőle megszokott alacsony szintre, még volt benne egy utolsó löket, ezt ki is adta magából, ami arra, hogy legyűrje a PlayStation 3-at, több is, mint elég volt. A Sony harmadik asztali masinája nem tartozik a népszerűbb konzolok körébe nippon-ban, ezt kár is lenne szépíteni. A PlayStation Portable képes ezt némileg ellensúlyozni, de ő is csak árnyéka, a néhány hónappal ezelőtti önmagának, a duál képernyős Nintendo ellehetetleníti az első hely megkaparintását.

Nintendo DS: 61,242
Nintendo Wii: 29,921
Sony PlayStation Portable: 28,674
Microsoft Xbox 360: 13,777
Sony PlayStation 3: 8,156
Sony PlayStation 2: 7,720
3 hozzászólás

richie8

11 éve, 7 hónapja és 16 napja

rDAVE írta:
WTF, Japánban Xbox fölény?! Hogy mik vannak... röhögő smiley
Áhh, csak 2 hétig élvezhették a redmondiak, hogy mekkora királyságot értek el az árcsökkenéssel röhögő smiley

válasz erre

rDAVE

11 éve, 7 hónapja és 16 napja

WTF, Japánban Xbox fölény?! Hogy mik vannak... röhögő smiley

válasz erre

richie8

11 éve, 7 hónapja és 16 napja

A Box megint kezd visszaesni, bár itt még tartja magát a PS3-hoz képest. A DS elsöprő sikert aratott, nem hiszem hogy eltántoríthatná bármi is a japánok körében.

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
XTomiX0029 profiljamarco profiljaBotyi profilja