Aktuális japán hardvereladások: A PlayStation 3 a trónon

2008. június 20.
1.6931
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
FutuRetrO profilja, adatai
FutuRetrO
Nem volt nehéz megtippelni, hogy a múlt héten melyik masina viszi a pálmát a japánoknál.

A Metal Gear Solid 4-nek hála a PlayStation 3 eddig nem nagyon látott magaslatokba emelkedett és az első helyen végzett a június 15.-napjával végződő héten. A játék is remekül fogyott és a system seller jelző is bátran ráakasztható, hiszen az átlagos 10-12 ezres heti fogyással szemben ezúttal több, mint 75 ezer darab talált gazdára, jó így látni végre a többre érdemes harmadik PléjStációt.

A nagy fölény azonban hamarosan csillapodni fog, ám ne feledkezzünk meg a Sony másik, mostanság mindent vivő zászlóshajójáról sem, a PlayStation Portable-ről, amely ugyan ezúttal csak a második helyen végzett a nagy testvér mögött, minden konkurrenciát legyűrt ismét. A Nintendo forradalma, a Wii így a bronzot söpörhette be, a dobogóról pedig most sikeresen lecsusszant a duál képernyős zsebkonzol, a DS.

A PlayStation 2-nek szép lassan harangoznak, egyre gyengébben muzsikál a korosodó konzol legenda, csoda, hogy eddig húzta, bár Japánban azért nagyobb támogatottságot élvez, mint felénk, a kicsiny szigetországban érkeznek még rá finom nyalánkságok szép számmal. Az Xbox 360 nem okozott meglepetést, a 2000 darabos fogyást átlépte, de nem sokkal felette meg is ragadt.

Sony PlayStation 3: 75.311
Sony PlayStation Portable: 64.675
Nintendo Wii: 45.564
Nintendo DS: 39.201
Sony PlayStation 2: 7.297
Microsoft Xbox 360: 2.163

Az eladási adatok a Media Create kimutatásai alapján lettek közzétéve.
3 hozzászólás

Rambo

17 éve, 2 hónapja és 11 napja

Hát sajna, de én úgy vagyok az eladásokkal, hogy nem nagyon érdekelnek (persze jó, ha az élen van az adott konzol, de annyira nem érdekel), mert semmit sem von le a gép érdemeiből. Amúgy még ha csak ideiglenesen, de jó látni az első helyen a PS3-at.mosolygó smiley

válasz erre

FutuRetrO

17 éve, 2 hónapja és 11 napja

Bizony, de sajnos ez nem fog állandósulni. Ahhoz még nagyon kevés a PlayStation 3. Talán majd jövőre stabilizálódik a helyzet és rendre hoz egy 40-50 ezres heti fogyást japánban, de idén nem valószínű, hogy sokszor fog ilyen magaslatokban járni. Persze jós az nem vagyok, de reálisan nézve, ez a szitu várható.

válasz erre

Rambo

17 éve, 2 hónapja és 11 napja

Na, ezt felüdülés látni.mosolygó smiley

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja