Aktuális japán best seller-ek: Persona 4 vitte a pálmát

2008. július 17.
1.8211
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
FutuRetrO profilja, adatai
FutuRetrO
Csütörtök lévén befutottak a legfrissebb nipponi szoftvereladások, amelynek élén az újonnan debütált, PlayStation 2-es, Shin Megami Tensei: Persona 4 végzett.

Erre képes az Atlus és erre képes a Sony nyugdíjazás előtt álló konzol legendája. A második helyen, a múlt heti negyedik pozícióból vissszakúszott Wii Fit foglal helyet, kihirdetve ezzel mindmáig töretlen népszerűségét arrafelé. A negyedik helyet ezúttal is egy Nintendo Wii-s produktum csaklizta el.

A Mario Kart Wii szintén sikeresen ugrott előre kettőt, hiszen az ezt megelőző listán még csak a hatodik volt, most ismét beletapostak a srácok, így javítani tudtak az elért eredményeiken. Újoncként üdvözölhetjük a Biohazard Zero-t, vagyis a Game Cube-os Resident Evil 0. epizódjának Nintendo Wii-s átiratát, amely a hatodik helyen nyitott a július 13.-ával végződő héten. Szinte a hihetetlennel határos, de a PlayStation Portable exkluzív Monster Hunter 2nd G még mindig benne van a 10-es elitben.

Japán szoftvereladások (július 6. - július 13.)

1. [PS2] Persona 4 (Atlus) - 193,000
2. [WII] Wii Fit (Nintendo) - 30,000 / 2,353,000
3. [NDS] Densetsu no Starfi Taketsu (Nintendo) - 29,000
4. [WII] Mario Kart Wii (Nintendo) - 25,000 / 1,560,000
5. [NDS] Daigasso Band Brothers (Nintendo) - 23,000 / 190,000
6. [WII] Biohazard Zero (Capcom) - 21,000
7. [NDS] Derby Stallion DS (Enterbrain) - 20,000 / 206,000
8. [NDS] Hanayori Dango: Koi Seyo Onago (Konami) - 20,000
9. [NDS] Gegege no Kitarou: Youkai Daigekisen (Bandai Namco) - 16,000
10. [PSP] Monster Hunter Portable 2nd G (Capcom) - 16,000 2,277,000

Összehasonlításképp az ezt megelőző heti lista...

1. [NDS] Daigasso! Band Brothers DX (Nintendo) - 47,000 / 167,000
2. [PS3] Initial D Extreme Stage (Sega) - 43,000
3. [NDS] Derby Stallion DS (Enterbrain) - 38,000 / 186,000
4. [WII] Wii Fit (Nintendo) - 31,000 / 2,323,000
5. [NDS] Nanashi no Game (Square Enix) - 30,000
6. [WII] Mario Kart Wii (Nintendo) - 28,000 / 1,535,000
7. [WII] Tales of Symphonia Dawn of a New World (Bandai Namco) - 27,000 / 164,000
8. [WII] Super Mario Stadium Family Baseball (Nintendo) - 20,000 / 108,000
9. [PS3] Metal Gear Solid 4 Guns of the Patriots (Konami) - 18,000 / 585,000
10. [PSP] Monster Hunter Portable 2nd G (Capcom) - 18,000 / 2,261,000
nincs még hozzászólás

 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profiljaBotyi profiljaRemulto profiljaGargameth profilja