Aktuális japán best seller-ek: Kétmillió felett a Dragon Quest IX

2009. július 16.
2.5731
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
FutuRetrO profilja, adatai
FutuRetrO
Menetrend szerint befutottak a múlt heti szoftvereladási adatok a felkelő nap kicsiny országából, amelynek élén a Nintendo DS exkluzív Dragon Quest IX végzett egy szenzációsan erős nyitány után.

Az első néhány nap fogyásáról beszámoltunk korábban, így rendszeres olvasóink már biztosan nem fognak rácsodálkozni a majd' két és félmilliós premierre. Várakozásoknak megfelelően az egyik legsikeresebb játék kilövés volt Japánban.

A második helyre az ugyancsak közelmúltban megjelent Wii Sports Resort érkezett, amelynek fogyása szintén impozáns volt a megjelenését követően, ennek köszönhetően igen rövid időn belül már a félmilliós mérföldkövet is jócskán maga mögött hagyta. A Wii Fit továbbra is részét képezi az elit tízesnek és ha még egy hétig hozza a múlt heti, közel tízezres nagyságrendű mennyiségét, akkor legközelebb már világgá kürtölhetünk egy fantasztikus három és félmilliós eddigi mérleget a Japánoknál. Nézzük meg pontosan, hogy miből, mennyi fogyott a múlt hét folyamán, majd nagy levegő jön és belevágunk az első fél év legjobbjainak rangsorába...

Japán szoftvereladások (július 6. - július 12.)

01. [NDS] Dragon Quest IX (Square Enix) - 2,319,000/(ÚJ)
02. [WII] Wii Sports Resort (Nintendo) - 103,000/(617,000)
03. [NDS] Tomodachi Collection (Nintendo) - 57,000/(294,000)
04. [PSP] Boku no Natsuyasumi 4 (SCEI) - 24,000/(73,000)
05. [PSP] Hatsune Miku: Project Diva (SEGA) - 14,000/(116,000)
06. [PSP] Monster Hunter Portable 2 G (BEST) (Capcom) - 14,000/(776,000)
07. [NDS] Kingdom Hearts: 358/2 Days (Square Enix) - 9,000/(501,000)
08. [WII] Wii Fit (Nintendo) - 9,000/(3,490,000)
09. [NDS] Pokemon Platinum (Pokemon Co.) - 8,000/(2,472,000)
10. [NDS] Sloane and MacHale's Mysterious Story (Level 5) - 7,000/(176,000)

Magunk mögött hagytuk a 2009-es esztendő első felét, így illendő a heti visszatekintésnél korábbra is nyúlni, hogy nagyobb terepet lássunk be a japán szoftverpiacból. Befutottak a féléves eredmények a héten, amelyek az év első napjától egészen június huszonnyolcadikáig követik nyomon egy-egy sikerjáték teljesítményét. Íme az idei év első felének legnagyobb japán slágerei...

Japán szoftvereladások (Január 1. - Június 28.)

01. [NDS] Mario & Luigi: Bowser's Inside Story (Nintendo) - 647,844
02. [PSP] Monster Hunter Freedom Unite (BEST) (Capcom) - 595,348/(794,465)
03. [PS3] Yakuza 3 (Sega) - 489,739
04. [PS3] Resident Evil 5 (Capcom) 472,261
05. [WII] Wii Fit (Nintendo) - 465,838/(3,433,135)
06. [NDS] Kingdom Hearts: 358/2 Days (Square Enix) - 462,453
07. [NDS] Rhythm Paradise (Nintendo) - 398,069/(1,748,740)
08. [PSP] Dynasty Warriors: Strikeforce (Koei) - 383,326
09. [NDS] Pokemon Mystery Dungeon: Explorers of Sky (Pokemon) - 357,271
10. [WII] Wii Sports Resort (Nintendo) - 353,827

és ha még többre vágynál..., a sor folytatódik tovább, a Famitsu jóvoltából...

11. [WII] Taiko no Tatsujin Wii (Bandai Namco Games) 326,403 (577,586)
12. [PSP] Tales of the World: Radiant Mythology 2 (Bandai Namco Games) 317,413
13. [NDS] Style Savvy (Nintendo) 291,194 (840,542)
14. [NDS] Ace Attorney Investigations: Miles Edgeworth (Capcom) 267,680
15. [WII] Mario Kart Wii (Nintendo) 267,435 (2,270,750)
16. [WII] Animal Crossing: City Folk (Nintendo) 263,547 (1,158,849)
17. [NDS] Kirby Super Star Ultra (Nintendo) 261,016 (1,116,443)
18. [NDS] Pokemon Platinum (Pokemon) 240,288 (2,427,625)
19. [PSP] Pro Evolution Soccer 2009 (Konami) 233,727
20. [NDS] Final Fantasy Crystal Chronicles: Echoes of Time (Square Enix) 232,801

21. [PS2] Pro Evolution Soccer 2009 (Konami) 231,174
22. [PSP] Dissidia: Final Fantasy (Square Enix) 229,258 (889,520)
23. [WII] Monster Hunter G (Capcom) 224,701
24. [WII] Wii Sports (Nintendo) 217,697 (3,524,167)
25. [PS3] Musou Orochi Z (Koei) 216,363
26. [360] Star Ocean 4: The Last Hope (Square Enix) 208,438
27. [NDS] Super Robot Taisen K (Bandai Namco Games) 207,079
28. [WII] Wii de Asobu: Mario Tennis GC (Nintendo) 191,342
29. [PSP] Idolmaster SP: Perfect Sun/Missing Moon/Wandering Star (Bandai Namco Games) 187,039
30. [NDS] Dragon Ball Kai: Saiyajin Raishuu (Bandai Namco Games) 184,056

31. [PSP] Sengoku Basara: Battle Heroes (Capcom) 176,258
32. [NDS] WarioWare D.I.Y. (Nintendo) 175,482
33. [NDS] Tomodachi Collection (Nintendo) 170,490
34. [NDS] Animal Crossing: Wild World (Nintendo) 169,707 (5,021,760)
35. [NDS] Magician's Quest: Mysterious Times (Konami) 165,919 (399,368)
36. [NDS] Momotarou Dentetsu: 20th Anniversary (Hudson) 164,771 (286,911)
37. [PSP] Kidou Senshi Gundam: Senjou no Kizuna Portable (Bandai Namco Games) 163,763
38. [NDS] Power Pro Kun Pocket 11 (Konami) 155,878 (254,954)
39. [PS2] Jikkyou Powerful Pro Yakyuu 2009 (Konami) 148,583
40. [NDS] Professor Layton and The Last Time Travel (Level 5) 147,562 (775,705)

41. [NDS] Picross 3D (Nintendo) 145,392
42. [NDS] Meccha! Taiko no Tatsujin DS: 7-tsu no Shima no Daibouken (Bandai Namco Games) 141,409 (585,542)
43. [NDS] Mario Kart DS (Nintendo) 140,001 (3,457,319)
44. [PS3] Street Fighter IV (Capcom) 139,626
45. [NDS] Sloane to MacHale no Nazo no Monogatari (Level 5) 139,542
46. [NDS] 7th Dragon (Sega) 136,104
47. [NDS] New Super Mario Bros. (Nintendo) 136,017 (5,508,204)
48. [PS3] Demon's Souls (SCE) 134,585
49. [PS3] White Knight Chronicles (SCE) 134,491 (337,524)
50. [NDS] Inazuma Eleven (Level 5) 131,053 (360,064)

51. [PSP] Persona (Atlus) 128,709
52. [PS3] Dynasty Warriors 6 Empires (Koei) 127,739
53. [NDS] Penguin no Mondai: Saikyou Penguin Densetsu! (Konami) 125,552 (280,539)
54. [WII] Karaoke Joysound Wii (Hudson) 119,755 (234,806)
55. [360] Resident Evil 5 (Capcom) 117,069
56. [NDS] Phantasy Star Zero (Sega) 116,734 (202,307)
57. [WII] Wii de Asobu: Pikmin (Nintendo) 116,382 (164,611)
58. [NDS] DS Bimoji Training (Nintendo) 108,552 (533,824)
59. [WII] Wii de Asobu: Pikmin 2 (Nintendo) 107,460
60. [PS3] Dynasty Warriors: Gundam 2 (Bandai Namco Games) 106,887 (313,325)

61. [NDS] Shin Megami Tensei: Devil Survivor (Atlus) 106,779
62. [PS2] Dynasty Warriors: Gundam 2 (Bandai Namco Games) 101,021 (233,161)
63. [WII] Wii Play (Nintendo) 100,176 (2,693,470)
64. [WII] One Piece Unlimited Cruise: Episode 2 - Mezameru Yuusha (Bandai Namco Games) 99,995
65. [PS3] Pro Evolution Soccer 2009 (Konami) 95,735 (393,631)
66. [NDS] Pro Yakyuu Famista DS 2009 (Bandai Namco Games) 95,336
67. [PSP] Warriors Orochi 2 (Koei) 85,876 (196,336)
68. [NDS] Pro Yakyuu Team o Tsukurou! 2 (Sega) 85,303
69. [PS3] Naruto: Ultimate Ninja Storm (Bandai Namco Games) 83,868
70. [NDS] Yu-Gi-Oh! 5D's Stardust Accelerator: World Championship 2009 (Konami) 82,885

71. [NDS] Tales of Hearts: CG Movie Edition/Anime Movie Edition (Bandai Namco Games) 82,474 (259,000)
72. [PSP] Makai Senki Disgaea 2 Portable (Nippon Ichi Software) 80,927
73. [NDS] Aibou DS (Tecmo) 79,935
74. [PS3] Killzone 2 (SCE) 78,482
75. [WII] Wii Music (Nintendo) 77,384 (401,266)
76. [PS2] Super Robot Taisen Z Special Disc (Bandai Namco Games) 76,752
77. [PS2] Dragon Ball Z: Infinite World (Bandai Namco Games) 75,505 (199,196)
78. [NDS] Game Center CX: Arino no Chousenjou 2 (Bandai Namco Games) 75,212
79. [PSP] Kidou Senshi Gundam: Giren no Yabou - Axis no Kyoui V (Bandai Namco Games) 75,042
80. [PS2] Jikkyou Powerful Major League 2009 (Konami) 74,415

81. [PSP] Bleach: Heat the Soul 6 (SCE) 74,279
82. [PS2] Amagami (Enterbrain) 73,415
83. [NDS] Meitantei Conan & Kindaichi Shounen no Jikenbou: Meguri au Futari no Meitantei (Bandai Namco Games) 72,950
84. [NDS] Sunday x Magazine Nettou! Dream Nine (Konami) 71,843
85. [PS3] Gran Turismo 5 Prologue: Spec III (SCE) 71,337 (295,174)
86. [360] Ace Combat 6: Fires of Liberation (PLATINUM) (Bandai Namco Games) 69,893 (111,773)
87. [NDS] Crayon Shin-Chan: Arashi o Yobu - Nendororo~n Daihenshin (Bandai Namco Games) 68,806
88. [NDS] Metal Fight Beyblade (Hudson) 68,082
89. [NDS] Bokujou Monogatari: Youkoso Kaze no Bazaar e (Marvelous Entertainment) 67,662 (115,844)
90. [360] Beautiful Katamari (PLATINUM) (Bandai Namco Games) 66,992 (108,484)

91. [PS2] Kidou Senshi Gundam: Giren no Yabou - Axis no Kyoui V (Bandai Namco Games) 66,750
92. [NDS] Suikoden Tierkreis (Konami) 65,798 (155,777)
93. [NDS] Shining Force Feather (Sega) 62,907
94. [WII] Jikkyou Powerful Pro Yakyuu Next (Konami) 62,095
95. [WII] Super Smash Bros. Brawl (Nintendo) 61,718 (1,808,831)
96. [NDS] Nintendogs: Shiba & Friends/Dachs & Friends/Chihuahua & Friends (Nintendo) 58,041 (1,909,025)
97. [NDS] Taiko no Tatsujin DS: Touch de Dokodon! (Bandai Namco Games) 57,851 (582,678)
98. [PS3] Valkyria Chronicles (BEST) (Sega) 57,842
99. [PSP] Zill O'll Infinite Plus (Koei) 57,652
100. [NDS] Mario Party DS (Nintendo) 57,586 (1,889,851)
nincs még hozzászólás

 
legutóbbi hozzászólások
 
fighterlaci profilja