Aktuális japán best seller-ek: Kazuma Kiryu elsöprő diadala

2009. március 05.
1.6791
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
FutuRetrO profilja, adatai
FutuRetrO
A hét folyamán kaptunk már ízelítőt a Ryu Ga Gotoku 3 japán premierjének sikeréből, az akkori eladott mennyiség alapján az első helyre vártuk heti összesítésben a Sega alvilági sorozatának legújabb darabját.

Kazuma nyakában végre ott lóg az aranyérem, a végső állás pedig 372,000 értékesített kópia. Ezzel gyakorlatilag messze a legkelendőbb játékszoftver volt arrafelé a múlt hét folyamán. Ha ez nem sarkallja őket egy nyugati kiadásra, akkor semmi.

Második helyre szintén egy újonc futott be, a portábilis Koei csépelde legújabb állomása, a Shin Sangoku Musou Multi Raid, amelyet mi csak egyszerűen Dynasty Warriors: Strikeforce néven ismerünk errefelé. A bunyós anyag PlayStation Portable exkluzív, így elmondható, hogy szoftverfronton sikerrel zárták a Sony konzoljai a múlt hetet Nipponban.

Harmadik helyen vert tanyát a Mario & Luigi RPG 3, ez a cím pedig a Nintendo hordozható konzoljának egyik aktuális sikeranyaga, mostanra elérte a 307,000-es eladott példányszámot. Közben szép csendben megjelent a The King Of Fighters 2002: Ultimate Match, PlayStation 2-re, az SNK Playmore klasszikusának újra kiadott remake-je a hetedik helyen nyitott és innen már csak lejjebb vezethet az útja.

Japán szoftvereladások (február 23. - március 2.)

01. [PS3] Yakuza 3 (SEGA) 372,000/NEW
02. [PSP] Shin Sangoku Musou MULTI RAID (KOEI) 219,000/NEW
03. [NDS] Mario & Luigi RPG 3 (Nintendo) 52,000/307,000
04. [WII] One Piece Episode 2 (Namco Bandai) 45,000/NEW
05. [NDS] Game Center CX: Arino no Chousenjou 2 (Namco Bandai) 44,000/NEW
06. [NDS] Shounen Sunday x Shounen Magazine Nettou! Dream Nine (Konami) 23,000/NEW
07. [PS2] King of Fighters 2002: Unlimited Match (SNK Playmore) 19,000/NEW
08. [360] Star Ocean 4: The Last Hope (Square Enix) 17,000/179,000
09. [WII] Taiko no Tatsujin Wii (Namco Bandai) 16,000/400,000
10. [WII] Wii Fit (Nintendo) 16,000/3,277,000
1 hozzászólás

Maniac

11 éve, 3 hónapja és 8 napja

Ha egyszer tényleg beruházok egy PS3-ra, akkor a Yakuzzi 3 lesz az első játék, amit megveszek... A PS2-es második részt a napokban toltam ki, hát, úgy enyhén szíven vágott na...

válasz erre
legutóbbi hozzászólások
 

Itt is rontjuk a levegőt

rDAVE profiljaWickedSick profiljagery1113 profiljababem profiljaHellblade profilja