Aktuális brit best seller-ek: Mozgásban a Nintendo-s tábor

2009. augusztus 03.
1.7341
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
FutuRetrO profilja, adatai
FutuRetrO
Lassacskán ennek a nyárnak is meszeltek, de a britek még mindig erősen preferálják a Nintendo konzolokat és persze a hozzájuk fabrikált alkotásokat.

A már-már Nintendo Land-nek átnevezhető földrészen továbbra is remekül szerepelnek a kiotói first party címek, visszakúszott a második helyre az örök favorit Wii Fit és megtartotta első helyét a nyári sportokban jeleskedő Wii Sports Resort, ezzel a múlt heti listát fölényesen uralták a japánok testmozgatós termékei.

Azért az EA-nek sem volt oka különösebb panaszra, ugyanis az amerikai szoftveróriás a dobogó alsó fokától számítva három helyen át zsinórban behozta legfrissebb slágercímeit, nevezetesen a Tiger Woods PGA Tour 10-et, a Harry Potter friss mozis adaptációját és a negyedik Fight Night felvonást, szintén az EA Sports label alatt. A Call Of Juarez: Bound In Blood ezúttal csak a tizedik a listán, nem okozott különösebb ovációt, lecsengőben van a neve az Egyesült Királyságban, hatodik helyről pottyant jelenlegi pozíciójába. Top tíz helyett ezúttal top hússzal jelentkezünk...

01: WII SPORTS RESORT
02: WII FIT
03: TIGER WOODS PGA TOUR 10
04: HARRY POTTER & THE HALF-BLOOD PRINCE
05: FIGHT NIGHT ROUND 4
06: TRANSFORMERS: REVENGE OF THE FALLEN
07: THE SIMS 3
08: UFC 2009: UNDISPUTED
09: EA SPORTS ACTIVE
10: CALL OF JUAREZ: BOUND IN BLOOD
11: MARIO KART WII
12: CALL OF DUTY 4: MODERN WARFARE
13: FIFA 09
14: WII PLAY
15: CALL OF DUTY: WORLD AT WAR
16: MARIO & SONIC AT THE OLYMPIC GAMES
17: PROFESSOR LAYTON AND THE CURIOUS VILLAGE
18: [PROTOTYPE]
19: GUITAR HERO: WORLD TOUR
20: POKEMON PLATINUM
1 hozzászólás

richie8

11 éve, 7 hónapja és 14 napja

Hogy visszaesett a nagy pokémon gamma. Úgy látszik, amíg nincs tripla A-s játék, maradnak a sportjátékok a toplistások mosolygó smiley

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profiljaBotyi profilja