Akkora a kereslet a Nintendo Switch-re, hogy növelni kellett a gyártási kapacitást

2017. október 10.
3.3731
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
Most már remélhetőleg senkinek sincsenek kétségei afelől, hogy a Nintendo ügyesen betöltötte a piaci rést legújabb konzoljával, a sikertelen Wii U után ugyanis a Switch elképesztő népszerűségnek örvend.

Mi sem bizonyítja ezt jobban más, minthogy a Digitimes forrásai szerint a Nintendo a minap megnövelte a gyártósorok kapacitását annak érdekében, hogy havi szinten legalább 2 millió Switch konzol készülhessen el, amivel talán már képesek lesznek kielégíteni a keresletet, hiszen Japánban még mindig gyakran hiánycikk a masina, és az ünnepek közeledésével ez az állapot csak rosszabb lesz.

A Nintendo célja egyébiránt az, hogy az év végéig 20 millió Nintendo Switch konzolt szállítson le, ami ezzel a lendülettel szinte biztos, hogy sikerülhet nekik, jövőre pedig tovább emelkedhet a népszerűség, hiszen 2018 elején Kínában is elrajtolhat a masina, ahol szintén nagy kereslet mutatkozik rá.
5 hozzászólás

totyak

7 éve, 7 napja

1000feri írta:
Köszi a kioktatást! DEEEEEEEE A mondatom végé ez állt : röhögő smiley röhögő smiley
bocs!
Nem kioktatásnak szántam. Két nevető smile-ból nem fogom kitalálni, hogy csak jókedved van, vagy viccből irkálsz dolgokat.

válasz erre

1000feri

7 éve, 8 napja

totyak írta:
Minek csökkentsenek árat, így is veszik? Azt majd akkor kell, ha visszaesik az eladás. Lazán le fogja nyomni a One-t, pedig mennyivel később jött. Igaz, arról nem is nagyon tudunk hivatalos adatokat.
Köszi a kioktatást! DEEEEEEEE A mondatom végé ez állt : röhögő smiley röhögő smiley
bocs!

válasz erre

totyak

7 éve, 8 napja

1000feri írta:
Gyártási kapacitás növelés.... + árcsökkentés röhögő smiley röhögő smiley
Minek csökkentsenek árat, így is veszik? Azt majd akkor kell, ha visszaesik az eladás. Lazán le fogja nyomni a One-t, pedig mennyivel később jött. Igaz, arról nem is nagyon tudunk hivatalos adatokat.

válasz erre

fighterlaci

7 éve, 8 napja

Várható volt, nagyon megy a kis konzol. mosolygó smiley

válasz erre

1000feri

7 éve, 9 napja

Gyártási kapacitás növelés.... + árcsökkentés röhögő smiley röhögő smiley

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
iPet profiljaManiac profiljamarco profilja