Akár 5 milliót is fizet a Nintendo, ha hibát találsz a Switch-ben!

2017. április 12.
4.0311
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
Elképesztő, ám egyben érthető felhívást intézett főként a hacker-közösséghez a minap a Nintendo, akik bejelentették, hogy ha valaki hibát, biztonsági rést vagy egyebeket talál a Switch-ben, annak a markát akár egy kisebb vagyon is ütheti majd.

A HackerOne beszámolói szerint a Nintendo 100 és 20 ezer dollár közötti összeget is hajlandó kifizetni - ez jelenlegi árfolyamon több mint 5 millió forint -, ha valaki olyan problémákat talál és oszt meg velük, amelyek a gép biztonságát veszélyeztetik a kalózkodás vagy a csalás, esetleg a gyermekbarát megoldások tekintetében.

Bár ez a felhívás elsőre bizarrnak tűnhet, azonban egyáltalán nem idegen a Nintendo részéről, akik korábban a 3DS esetében is indítottak ilyen felhívást, és mivel dollármilliárdok bukhatnak egy komoly biztonsági résen, ezért érthető, hogy a japánoknak mennyire fontos mindez.

Pláne, mert a hackereknek a múltban szinte minden Nintendo gépet sikerült feltörniük, nagyon gyakran úgy, hogy arra akár még a hivatalos frissítések is feltelepíthetők voltak.
5 hozzászólás

Imperator

7 éve, 6 hónapja és 22 napja

Azért nem voltak olyan kemények, hogy hardveres gondokért is fizessenek. röhögő smiley

válasz erre

totyak

7 éve, 6 hónapja és 22 napja

Elodázhatják ezzel, de szerintem elkerülhetetlen, hogy feltörjék. Mindenre megtalálják a megoldást.

válasz erre

rDAVE

7 éve, 6 hónapja és 22 napja

Hiba? Magas az ára. röhögő smileyröhögő smiley Nem muszáj levinni, elég az 5 milliót átutalni.

válasz erre

WarriorAutobot

7 éve, 6 hónapja és 22 napja

Azt nem hiszem hogy megkopasztják őket, de lesz szerintem 1-2 kifizetés.

válasz erre

Eltohn

7 éve, 6 hónapja és 22 napja

Az igen! meglepett smiley Merész a Nintendo.

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
Monyo profiljaKisember001 profiljamarco profiljaXTomiX0029 profilja