A Gran Turismo célba veszi a PC-t is?

2008. április 14.
2.0281
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
FutuRetrO profilja, adatai
FutuRetrO
Talán legnedvesebb álmaikban sem hitték volna a PC-sek, hogy valaha is egy lapon említik a platformjukat a Gran Turismo nevével, pedig ezt most nem más tette, mint maga Kazunori Yamauchi mester, a brand szülőatyja.

Egy osztrák lapnak adott interjújában elmondta, hogy a Gran Turismo sohasem fog más konzolokon napvilágot látni, de talán eljöhet az az idő, amikor a PC-sek is önfeledten róhatják benne a köröket, persze saját platformjukon.

Ha az első sokkból felemésztél, akkor folytassuk is tovább. Bár sajnos jelenleg nem nagyon van. Kazunori Yamauchi uraság egy ausztriai magazinnak, a derStandard.at-nek nyilatkozott, melyben hangsúlyozta: annak a valószínűsége, hogy a Gran Turismo más konzolon is megjelenjen, szinte egyenlő a nullával. Na de mi van a számítógépes táborral? Előttük felcsillant a remény, hiszen nem zárkózott el a lehetőségtől, mitöbb, ő maga tette szóvá, hogy talán belevágnak egy portolási hadműveletbe.

Ez nagyon meleg kijelentés volt részéről, így egyelőre nem tudni, hogy mennyire komolyak a szándékaik, de Yamauchi mester nem szokott a levegőbe beszélni, jól tudjuk. Egyelőre csupán mint szóbaszédet tesszük közzé és erősen figyeljük a fejleményeket, mert bizonyára egy ilyen súlyú kijelentés (sugallat) nem marad annyiban, következmények nélkül. A pezsgőbontással azért még várjatok, de kétségtelen, hogy soha nem volt bíztatóbb momentum ennél, a PC-sek számára. Maradjatok velünk.

Bővebben az interjúról az alábbi linken olvashatsz:

Der Standard
Gran Turismo nevével, pedig ezt most nem más tette, mint maga Kazunori Yamauchi mester, a brand szülőatyja.'>
5 hozzászólás

Vendég

17 éve, 4 hónapja és 23 napja

Ja, csak előbb fejlesztened kell a pc-det, kb kilóért. Akkor meg egyszerűbb és jobb is egy ps3...

válasz erre

Vendég

17 éve, 4 hónapja és 23 napja

Ohhh! Végre! Eddig csillogó szemmel és csorgó nyállal bámultam a PS-t. Most talán nekem is lesz szerencsém zúzni vele PC-n!mosolygó smiley

válasz erre

Vendég

17 éve, 4 hónapja és 23 napja

1 es egyetertek^^

válasz erre

FutuRetrO

17 éve, 4 hónapja és 24 napja

Nem véletlenül pendítette meg ezt a húrt, valószínűleg vannak ilyen jellegű terveik. Meglátjuk. Az fix, hogy ha kijön, akkor egy atomerőművet kell majd a PC-seknek a gépeikbe rakniuk. Idővel kiderül minden.

válasz erre

Dante576

17 éve, 4 hónapja és 24 napja

Én nem örülök neki mint PS3 fan!Maradjon csak exclusive menő smiley

válasz erre
Gran Turismo
7.990 Ft-tól
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profiljaManiac profilja