Aggódó anyukák vs GTA IV

2008. május 01.
2.2491
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Gömi profilja, adatai
Gömi
Gyerekek! Akármilyen vagány is a Grand Theft Auto, nem szabad utánozni Nico-t! - Ezt a vélményt osztják azok a szülők is, akik most a GTA IV felnőtt kategóriába való átsorolásáért kardoskodnak.

Bár kötve hihetnénk, hogy lesz bármiféle foganatja a Mothers Against Drunk Driving nevet viselő civil szervezet kezdeményezésének, ha elérnék céjukat, gyaníthatóan akkor sem játszanának kevesebben a játékkal. Az eset jól tükrözi, mennyien támadják a GTA-t a belezsúfolt erőszak miatt.

Talán túlságosan is rivaldafénybe került a játék. Ennek eredménye ez előbb vázolt kezdeményezés is, ahol is az aggódó anyukák azt sérelmezik, hogy a játékban akár piásan is lehet kocsit hajtani.

Szomorú statisztika, de a közúti balesetek jó része azért következik be, mert a vétkes sofőr felönt a garatra, aztán volán mögé ül. Ilyen jelenetek láthatóak ugyan az új GTA-ban is, bár elég hihetetlenül hangzik, hogy valakiből ezen indítatás miatt lesz ittas vezető. A MADD civil szervezet azzal érvel, hogy az ittas vezetés bűncselekmény, és azt mindenféle eszközzel le kell törni, és nem szabad teret adni neki, még videójáték formájában sem.

Nem kizárt ugyan, hogy a GTA előbb-utóbb átsorolásra kerül a sok támadás végett, és elméletben eztán csak felnőttek játszhatnának vele, józanul, (vagy akár piásan) nézve a dolgot kötve hihetjük, hogy ez miatt kevesebb kiskorú játszik majd vele.

2 hozzászólás

Oze

17 éve, 4 hónapja és 6 napja

\"A MADD civil szervezet azzal érvel, hogy az ittas vezetés bűncselekmény\"

Mint szinte minden amit a játékokban csinál az ember, a (tömeg)gyilkosságtól az űrkalózkodásig mosolygó smiley Ezért (is) játszunk velük.

Gondolom felmérték és baromi sok vevőt buknának ha 18+ lenne a játék, megéri inkább a kategóriahatáron egyensúlyozni és fizetni az ügyvédeket.

válasz erre

Dante576

17 éve, 4 hónapja és 7 napja

Szerintem azért ennyire nem durva a játék! mosolygó smileymosolygó smileymosolygó smiley

válasz erre
 

kapcsolódó hírek, cikkek

Nincsenek kapcsolódó cikkek.

 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja