Afrika: Vizuális betekintő

2008. július 08.
3.7991
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
FutuRetrO profilja, adatai
FutuRetrO
Néhány héttel korábban vált számunkra is nyilvánvalóvá azon szomorú tény, hogy a PlayStation 3 egyik gyöngyszemének tekintett Afrika nem jelenik meg Japánon kívül, más régióban.

Sokan keseregtek emiatt és bizony joggal, hiszen nem csupán a grafikai megvalósítás pompázatos, hanem maga a Szavanna végtelen szabadságot nyújtó életérzése is. A szafarik, az afrikai naplemente, a vadon élő állatok természetes környezetében való megtekintése, megfigyelése...

Úgy döntöttünk, hogy ha a Japán Afrika nem jön Európába, akkor mi megyünk el Afrikába, persze csak virtuális formában, mégis úgy érezzük, hogy sikerül magunkba szívni valamit abból, amit úgy nevezünk, hogy érintetlen vadon, háborítatlan anyatermészet. Sokáig fedte sűrű homály a játék lényegi részeit, például magát, a cselekményt is, többek között. Mit is tehet egy tapasztalt természetjáró, esetleg vadőr egy ilyen elhagyatott, civilizációtól távoleső helyen?

Például megfigyel, fotózgat, esetleg besegít az állatoknak. Nincsenek velőt rázó robbanások, nincsenek a Földet leigázni szándékozó, ellenséges idegen fajok és sörtüzeket sem zúdítanak ránk, ehelyett elmélyíthetjük kapcsolatunkat a természettel. Félre a tömény akcióval, most lelazíthatjuk az harcokba belefáradt elméket és kiélvezhetjük Afrika minden gyönyörét. A legfrissebb galéria mellé egy zenei aláfestést is biztosítunk a kellő hatás érdekében, bízunk abban, hogy sikerül ráhangolódnotok. Kellemes utazást kívánunk.

Reméljük, hogy azért sokan közületek még nem fordultak el teljes mértékben a játéktól annak okán, hogy jelen állás szerint nem hagyja el Japán kicsiny szigetét. Titkon még mindig bízunk egy későbbi PAL-os verzióban. A remény hal meg utoljára. Készen álltok a túrára? Indulás!


Afrika: Vizuális betekintő - 2. kép


Afrika: Vizuális betekintő - 3. kép


Afrika: Vizuális betekintő - 4. kép


Afrika: Vizuális betekintő - 5. kép


Afrika: Vizuális betekintő - 6. kép


Afrika: Vizuális betekintő - 7. kép


Afrika: Vizuális betekintő - 8. kép


Afrika: Vizuális betekintő - 9. kép


Afrika: Vizuális betekintő - 10. kép


Afrika: Vizuális betekintő - 11. kép



#tv#
4 hozzászólás

FutuRetrO

17 éve, 1 hónapja és 2 napja

Az a bazi nagy mákunk, hogy játékok terén régió független a PlayStation 3, így akár japán lemezekkel is tömhető. mosolygó smiley

válasz erre

Ryo san

17 éve, 1 hónapja és 2 napja

Ezt már régen eldöntötten hogy kell nekem,és szerintem nem lesz olyan bonyolult a játékmenet hogy a japán verzió ne felelne meg.Persze csak ha nem jön pal-os területen.

válasz erre

FutuRetrO

17 éve, 1 hónapja és 3 napja

Na, igen, ebből is látszik, hogy komoly anyag, adnak a minőségre, meg a körítésre. Csak a szívünk fáj jobban, egy kellemetlen mellékhatás.

válasz erre

marco

17 éve, 1 hónapja és 3 napja

Iszonyat komoly zene. Simán elmehetne filmzenének is. Hihetetlen, hogy nem kapunk belőle. Irigy japcsik!mosolygó smiley

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profiljaBotyi profiljarDAVE profilja