A felhasználók többsége elégedett a Vistával

2007. július 24.
1.7641
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Hírblock profilja, adatai
Hírblock
Annak ellenére, hogy számos kritika éri a Vistát -főképpen az illesztőprogramok hiánya miatt -, a Microsoft szerint ügyfeleik nagy része elégedett az új operációs rendszerrel.

Az új Windows januári megjelenése után röviddel a PC-gyártók már csupán Vistás számítógépeket kínáltak megvételre, azonban sok cég döntött úgy, hogy a nagy vásárlói igény miatt ismét megkezdik az XP-s gépek forgalmazását. A redmondi konszern az XP visszahívása ellenére is úgy véli, hogy ügyfeleik pozitív véleménnyel vannak az új operációs rendszerről. A Microsoft közzétette ezzel kapcsolatos felmérési adatait, miszerint a Vista-felhasználók 72%-a elégedett a szoftverrel, és csupán 8%-uk kifogásolja azt valamilyen okból kifolyólag.

A fennmaradó 20% semleges álláspontra helyezkedik a Vistát illetően, azaz se rosszat, se jót nem mondanak arról. Az elégedetlenek körében a legfőbb érv az új Windows ellen a driverek hiánya, a Microsoft képviselői azonban kijelentették, hogy továbbra is nagy erőkkel dolgoznak a probléma megoldásán, és együttműködnek a hardvergyártókkal annak érdekében, hogy minél több meghajtó-szoftvert tegyenek elérhetővé Vista alá. Az utóbbi időben több neves gyártó is új drivereket jelentetett meg legnépszerűbb termékeihez, így most már oldódni látszik a Vista meghajtóhiány.
nincs még hozzászólás

 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profiljamarco profilja