A Blur lesz a versenyjátékok Call Of Duty-ja?

2009. május 08.
1.7481
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
FutuRetrO profilja, adatai
FutuRetrO
Nem is olyan régen hallottunk egy igen merész kijelentést a Blackrock stúdió újabb játékáról, a Split/Second-ről, mely szerint nem kisebb céljuk van, mint általa visszaemelni az árkád verseny műfajt a figyelem középpontjába.

Hisznek abban, hogy a számos újítás - köztük a tévé show megközelítés, valamint a robbanótöltetek és ezáltal a tereptárgyak bevonása a versenybe - valóban eredményt hoz és a gamerek ismét több figyelmet szentelnek a racing anyagoknak.

Az Activision Blizzard sem kisebb fába vágta a fejszéjét a Bizarre Creations termelésben lévő, szintén versenyjátékával, a Blur-rel, hiszen ők is forradalmat szeretnének elérni, konkrétan azzá kívánják tenni a racing kategóriában, mint amit jelent a first person shooter műfaja számára a Call Of Duty név.

A szerénytelen szándék, Michael Griffith szájából volt hallható a világ legnagyobb játékkiadójának üzleti konferenciáján. Mint ismeretes, az Activision tavaly egyesült a Vivendi-vel, ezt követően váltottak jelenlegi nevükre, ám még egy évvel ez előtt felvásárolták a Bizarre Creations csapatot, akik elsősorban kiváló versenyjátékaikkal domborítottak Xbox-on, PlayStation-ön, Sega Dreamcast-on, és Xbox 360-on.

A Blur-ből mostanáig gyakorlatilag pár megvillanáson kívül semmit sem láthattunk, de jön az E3 és vele változhatnak pozitív irányba a dolgok. Hogy valóban a versenyjátékok Call Of Duty-jává válhat-e az új produkció, azt egyelőre senki sem tudja biztosan, annyi szent, hogy irdatlan nehéz dolguk lesz, erős a konkurencia.

A Blur egy urbánus aszfalt mókának ígérkezik, létező világvárosokban faljuk a kilométereket, törhető, páncélozható és felfegyverezhető járgányokkal. A koncepció nem feltétlenül forradalmi, a megvalósítás ezzel szemben még akár az is lehet. Tudván, hogy a srácok otthonosan mozognak a műfajban, nagy bakit nem fognak elkövetni, ebben reménykedünk.
nincs még hozzászólás

Blur
10.990 Ft-tól
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja