A Windows 10-es okostelefonok is támogatják majd a FLAC formátumot

2015. január 30.
1.5841
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
petike737 profilja, adatai
petike737
Azt már egy ideje tudjuk, hogy a Microsoft idén érkező új operációs rendszere alapból támogatja majd a zenekedvelők körében igen népszerű FLAC formátumot, sokakban pedig ebből a tényből azt kezdték el kikövetkeztetni, hogy az okostelefonok esetében mi lesz majd a helyzet.

Az audiofil felhasználók örülhetnek, hiszen Joe Belfiore, a redmondiak egyik illetékese Twitteren erősítette meg bizony az okostelefonok esetében is marad a natív FLAC támogatás, mely még jobb multimédiás élményeket kölcsönözhet az új rendszert futtató készülékeknek. Joe-tól azt is megtudtuk, hogy az első néhány Windows Insider buildben még nem lesz benne ez a lehetőség, de néhány hónap múlva már igen.

Ezzel persze csak nagyon apró lépést tesz előre a rendszer, hiszen eddig sem volt nehéz megoldani a FLAC támogatást, az viszont örvendetes, hogy egy ilyen apró részletre is odafigyeltek a fejlesztések során. Ezek után néhányaknak nem kell majd az áruházból letölteni valamilyen komolyabb zenelejátszót csak azért, hogy FLAC-ban tartott számaikat tudják hallgatni.
2 hozzászólás

totyak

9 éve, 11 hónapja és 12 napja

Legyen akármilyen jó a telefon, meg hozzá a füles, én valahogy nem hiszem el, hogy az emberek többsége kihallja, hogy flac-ban van a zene, nem mp3-ban.

válasz erre

kpal

9 éve, 11 hónapja és 13 napja

Nekem jelenleg ez az első oprendszer telon mostanság ami mindet aláz .

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
Kisember001 profiljamarco profilja