A Wii U erősebb volna, mint hittük?

2011. június 14.
2.0621
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Cpt_Nihil profilja, adatai
Cpt_Nihil
Bizonyára sokan akadnak közületek, akiket nem érintenek mélyen ezek a hírek, s alighanem még többek akadnak, akiket egyenesen irritál már ez a fáradhatatlan szócséplés a Wii U körül, és némiképp igazat is kell adjak nektek, azonban ez esetben valóban érdekes hírbe botlottunk...

Hisz azért többetek homloka ráncba futna, ha azt mondanám, hogy egyes vélemények szerint a Wii U 50%-ban múlja felül a PlayStation 3 és az Xbox 360 processzorának teljesítményét. Hát akkor most kapaszkodjatok meg, mert ezt fogom mondani!

A Wii U E3-as bejelentésének idején valahogy meg sem fordult a fejünkben, hogy ebben az új konzolban akár több kurázsi is lehet, mint gondoljuk - történhetett ez azért, mert a konferencián konkrétan nem is láthattuk magát a konzolt -, ráadásul Satoru Iwata, a Nintendo vezérigazgatója is azt mondta egy korábbi interjúban, hogy a kontrolleren van a hangsúly, nem a konzolon.

Ezzel szemben a Sterne Agee egyik elemzője, bizonyos Arvind Bhatia az alábbit kommentelte a cég weboldalán:

"Néhány fejlesztő, akikkel beszéltünk arra mutattak rá, hogy a konzol 50%-kal jobb feldolgozási teljesítménnyel bír, mint a PlayStation 3 vagy az Xbox 360. A Nintendo ezt még nem támasztotta alá.

Utólag is hangsúlyoznám, hogy egy ELEMZŐ írta ezt, és szó sincs jóslásról, vagy becsülgetésről a nappaliban. Nem. Bhatianak maguk a fejlesztők árulták el ezeket. Jó okunk van hát feltételezni, hogy nem kacsáról van itt szó. A Wii U-ban jó eséllyel több van, mint amire számítottunk...
1 hozzászólás

marco

13 éve, 10 hónapja és 23 napja

Én semmire nem számítok. Legyen csak igazi meglepetés ez a gép.mosolygó smiley

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
rDAVE profiljamarco profilja