A Valve szerint még az idén megjelenhet a Source Filmmaker

2012. június 28.
2.5341
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
Ahelyett, hogy a Valve a Half Life 2: Episode Three vagy a Half Life 3 munkálataival törődne, inkább olyan programok fejlesztésével üti el az idejét, mint például a Source Filmmaker, amelyről kiderült, hogy még az idén a rajongók számára is elérhetővé válik.

A Source Filmmaker nem más, mint egy filmkészítő program, amelynek segítségével a cég is maga készítette a Meet the Team videókat a Team Fortress 2-höz.

Az eleddig csak a Valve berkein belül használt programot azonban hamarosan a rajongók is elérhetik, hiszen már jelenleg a zárt béta fázisban van - néhány kiváltságos tehát már most is azt nyúzza -, de idén még a végleges változat is felkerülhet majd a Steam kínálatába.

A csapat célja az, hogy egy olyan animációs stúdiót adjanak át a program formájában a rajongóknak, amelynek segítségével komplett filmek készíthetők el, méghozzá egy egyszerű játékos PC segítségével.

Az ötlet rendhagyó és egyben biztosan sokaknak tetszeni is fog, de azért egy Episode Three megjelenésnek jobban örülnénk.
6 hozzászólás

Vendég

12 éve, 9 hónapja és 7 napja

rDAVE írta:
Ránézésre nem ugyanolyan mint többi animációs program.
Szerintem nem kell más jártasság hozzá, de ezt a programot ki kell tanulmányozni rendesen és persze egy kis kreativitás se árt. mosolygó smiley
Láttam youtube-on egy "tutorial"-t, de elég értelmetlen animáció lett a végén belőle, bár az régebbi videó.
A szinkront majd alá mondják olyan régi VHS stílusban, amikor valaki egymaga végigmondta az egészet. röhögő smiley
Jó is volt.mosolygó smiley

válasz erre

rDAVE

12 éve, 9 hónapja és 7 napja

Neurotic írta:
Nem semmi ez a cucc. Nekem tetszik az ötlet. Noha használni nem nagyon fogom mert azért bármennyire jól meg van csinálva valamiféle jártasság vagy tehetség animációs téren nem árt hozzá. Egyébként nem csak a Meet the ... videók lettek ezzel csinálva, hanem az összes source játékban lévő videó tehát a Left 4 Dead-ben lévők is. Azért ezek és a TF2-ben lévők is elég durván jók és szerintem sokan vagyunk vele akik simán megnéznének egy ezen készült egész estés filmet. Már csak az a kérdés, hogy jó szinkront ki fog tudni alá nyomni mosolygó smiley

Szerintem felesleges. Megint egy olyan cucc, amivel a játékaikat akarják népszerűsíteni, semmi egyéb...wtf smiley

válasz erre

Neurotic

12 éve, 9 hónapja és 7 napja

Nem semmi ez a cucc. Nekem tetszik az ötlet. Noha használni nem nagyon fogom mert azért bármennyire jól meg van csinálva valamiféle jártasság vagy tehetség animációs téren nem árt hozzá. Egyébként nem csak a Meet the ... videók lettek ezzel csinálva, hanem az összes source játékban lévő videó tehát a Left 4 Dead-ben lévők is. Azért ezek és a TF2-ben lévők is elég durván jók és szerintem sokan vagyunk vele akik simán megnéznének egy ezen készült egész estés filmet. Már csak az a kérdés, hogy jó szinkront ki fog tudni alá nyomni mosolygó smiley

válasz erre

Vendég

12 éve, 9 hónapja és 7 napja

Jaja inkább ep2 jönne...wtf smiley

válasz erre

Vendég

12 éve, 9 hónapja és 7 napja

Hatalmas ötlet!röhögő smiley

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja