A UbiSoft továbbra sem kommentálja a Far Cry 3-mal kapcsolatos pletykákat

2011. január 12.
3.3461
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
Néhány nappal ezelőtt közöltünk nektek egy listát, amelyet a GameInformer brigádja állított össze a világ játékosai számára, benne olyan videojátékok idénre esedékes premierjével is, amelyeket egyelőre még be sem jelentettek az illetékesek.

Köztük volt például a Far Cry 3 is, amelyhez a magazin augusztusra esedékes megjelenési időpontot illesztett, pletykák garmadáját indítva el ezzel. A VG247 srácainak természetesen több sem kellett ahhoz, hogy levelet írjanak a UbiSoft-nak.

A franciák azonban hajthatatlanok voltak, válaszukban annyit írtak, hogy nem hajlandók pletykákat és spekulációkat kommentálni, így további rejtély marad, hogy valóban megérkezik-e az idén a Far Cry 3, és ha megérkezik, akkor augusztusban-e vagy valamikor máskor. A UbiSoft korábbi bejelentéseinek értelmében a sorozat harmadik epizódjának munkálatai már a 2008-ban debütált második rész után megkezdődtek, tehát valóban itt lenne az ideje a folytatásnak. Reméljük hamarosan minden kiderül.
5 hozzászólás

Aj Styles

14 éve, 4 hónapja és 7 napja

Én csak az 1-et toltam végig a 2-őt már nem de az 1 az nekem tetszett nagyn jó voltmosolygó smiley

válasz erre

lacyboy

14 éve, 4 hónapja és 8 napja

Hát igen, végigjátszható de csak egyszer

válasz erre

Ryo san

14 éve, 4 hónapja és 8 napja

Nem bánom ha lesz,de nem megyek a Tiszának ha nem!Jó volt az előző rész,de nem kiemelkedően.

válasz erre

totyak

14 éve, 4 hónapja és 8 napja

Ugyan már. Az a lista annyi címet felsorolt, amikről még csak a rajongók beszélnek, hogy annak nem lehet hitelt adni. Majd ha uborkáék úgy döntenek, mutatnak valamit.

válasz erre

Vendég

14 éve, 4 hónapja és 8 napja

Hallgatás beleegyezés...?!mosolygó smiley

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja