A Total War fejlesztői szerint a PlayStation 4 egy átalakított PC

2013. március 06.
2.0211
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
A The Creative Assembly csapatát a múltban egy igazi hardcore PC-s fejlesztőnek ismertük meg, és bár a Total War-sorozatot mindig is szerették volna leszállítani konzolokra, de a gyenge hardverre hivatkozva erre sosem került sor.

Don Starr, avagy a stúdió dizájnere azonban egy interjúban megcsillantotta a remény, hogy a következő generációban talán ez is megtörténhet, habár nyilatkozatában leginkább a PC, illetve a PC-s játékok haláláról elmélkedett.

Elmondása szerint ugyanis nem fél attól a vélt veszélytől, miszerint a PC-s játékok kihalnának, sőt, ez szerinte egyenesen nevetséges állítás, elegendő csak megnézni hozzá a PlayStation 4-et, ami elmondása szerint csak egy átalakított számítógépnek tekinthető. Hogy ezek után lesz-e valaha is konzolos Total War?

Starr szerint nincs kizárva, de mindenekelőtt az irányítással kell kezdeniük valamit, a hagyományos kontrollerek ugyanis ellehetetlenítik egy stratégia irányítását, de véleménye szerint a kérdésben alternatívát jelenthet a Wii U GamePadja.
6 hozzászólás

cassone1

12 éve, 22 napja

PC-s játékok kihalnának ? van benne valami , mivel ha megnézzük a mai pc gépeket és ősze hasonlítsuk az árakat + az online játék biztonságát ami kevesebb hekerekbol áll menő smiley akkor nem is csoda !

válasz erre

Vendég

12 éve, 27 napja

Ezzel a lépéssel tulajdonképpen a Sony beismerte, hogy a CELL bukás, hiszen a MS eljárását követi.
USA-ban a következő generációs box bedarálja a Ps4-et, ez szubjektív vélemény. Soha nem lesz már a Ps brand egyeduralkodó a videojátékok világában, ez többnyire az arrogáns hozzáállásának is köszönhető.

válasz erre

[Tiltott felhasználó!]

12 éve, 27 napja

[Tiltott felhasználó!]

Vendég

12 éve, 27 napja

Hardverelemekben valóban így van, de végülis ugyanazokat a kódokat használják mint egy PC nem?

válasz erre

[Tiltott felhasználó!]

12 éve, 27 napja

[Tiltott felhasználó!]

Vendég

12 éve, 27 napja

Minden konzol egy átalakított PC végeredményben...

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja