A Titanfall folytatásáról beszélt az EA

2015. február 11.
1.5051
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
Hogy lesz-e folytatása az igencsak jól sikerült Titanfallnak, az nem lehet kérdés tárgya, Blake Jorgensen, avagy az EA egyik vezető munkatársa azonban a Gamespotnak azt is elmondta, hogy a második rész nem csak érkezik, hanem már biztosan több platformra is megjelenhet majd.

Jorgensen a nyilatkozatban elmondta, hogy a múlt évben debütált alkotás kizárólag Xbox-ra jelent meg - illetve mi hozzátesszük, hogy PC-re is -, és bár egyelőre hivatalos bejelentéssel még nem szolgálhat, de azt így is kiemelte, hogy szinte biztosan készítenek majd a jövőben egy másik Titanfall-játékot is.

Az EA embere bővebb részleteket nem közölt még ezzel kapcsolatban, azt azonban még kifejtette, hogy abban biztosak lehetnek a rajongók, hogy a végeredmény nem csak egy platformot hódít majd meg magának. Magyarra lefordítva tehát a Titanfall 2 vélhetően már PS4-en is tiszteletét fogja tenni!
Titanfallnak, az nem lehet kérdés tárgya, Blake Jorgensen, avagy az EA egyik vezető munkatársa azonban a Gamespotnak azt is elmondta, hogy a második rész nem csak érkezik, hanem már biztosan több platformra is megjelenhet majd.'>
4 hozzászólás

totyak

9 éve, 11 hónapja és 23 napja

Annyi játéknál előfordul és én annyira utálom, amikor egy játékból egy rész kijön valamilyen platformra, aztán a későbbinél eszükbe jut, hogy van ám más platform is, arra is ki lehetne adni.

válasz erre

miertkellettaregbevezetes

9 éve, 11 hónapja és 24 napja

Single playert rakjanak bele ha a bfekbe tudnak ebbe is belrakhatnának

válasz erre

zender

9 éve, 11 hónapja és 24 napja

Na ez elég jól hangzik. Ha meg crossplatform is lesz akkor a flamewar is be fog indulni!röhögő smiley

válasz erre

supermanvsbatman

9 éve, 11 hónapja és 24 napja

jöhet folytatás de újítás is legyen benne mosolygó smiley

válasz erre
Titanfall
4.999 Ft-tól
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások
 
XTomiX0029 profiljamarco profilja