A TellTale szerint Spielberg-stílusú hangulat jellemzi majd a Jurassic Park játékot

2011. szeptember 30.
1.6591
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
J.D.Straw, a Jurassic Park: The Game dizájnere egy friss interjúban arról beszélt a kíváncsi újságírók számára, hogy játékuk szinte teljes egészében az eredeti film hangulatát és mozis stílusát kívánja megeleveníteni, ezáltal tehát igencsak Spielberg-féle atmoszféra lengi körül a készterméket.

Ez a kijelentés mindenképpen örömteli hír lehet a Jurassic Park mozifilm szerelmeseinek, hiszen sokáig bennünk volt a félelem, hogy a TellTale ismét a saját feje után megy majd.

Ezt tették például a Vissza a jövőbe adaptáció esetében is, ám amíg ott jól sült el a dolog, korántsem biztos, hogy ezúttal is így történt volna. J.D.Straw azonban elárulta, hogy nem csak a hangulattal hajaznak majd az eredetire, hanem néhány konkrét momentum egy az egybeni átemelésével is, így aki szerette a filmeket, az biztosan jókat mosolyog majd az ismerős jeleneteken. Annak ellenére pedig, hogy a Jurassic Park: The Game egy kalandjáték lesz, a dizájner szerint rengeteg izgalomra és kihívásra számíthatunk tőle. November 15-én kiderül, akkor érkezik ugyanis az első epizód.
2 hozzászólás

totyak

13 éve, 6 hónapja és 27 napja

Nekem a Vissza a jövőbe játék sem jött be. Azért adok ennek majd egy kis esélyt.

válasz erre

Shade

13 éve, 6 hónapja és 27 napja

Ebből a képből nekem már nem olyan a hangulat.

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
VaPe profiljaXTomiX0029 profilja