A Sony már 2013-ig előre eltervezte a Vita-s játékok megjelenéseit

2011. december 20.
1.9351
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Cpt_Nihil profilja, adatai
Cpt_Nihil
Még ki sem józanodtunk az első pofonokat követően, de a Sony máris arról tájékoztat bennünket nagy büszkén, hogy ők bizony rendszerint három évre előre elterveznek mindent; a PlayStation Vita esetében a cég már 2013-ig bezárólag rendelkezik a megjelenési ütemtervvel, s Shuhei Yoshida elmondása szerint ez alkalommal nem szándékoznak elkövetni azt a hibát, amit a PSP-vel vétettek: most nem fog elkalandozni a figyelmük.

A Sony Computer Entertainment főnöke arról beszélt a PlayStation blognak, hogy míg annak idején a PSP játékok a PlayStation 3 konzol megjelenésével elapadtak, addig a PS Vita esetében a vállalat inkább jó előre eltervez mindent, a "kiváló játékok folyamatos ellátása" érdekében.

"Általában három évre előre eltervezünk mindent, amikor játékokon dolgozunk" - magyarázza Shuhei.

- "Meglehetősen határozott terveink vannak egész 2013-ig, de minthogy a PS Vita lehetőséget ad számunkra ahhoz, hogy kisebb címeken is dolgozzunk, mint például az Escape Plan és a Sound Shapes, biztos vagyok benne, idővel annál több játék készítésébe is belefogunk, mint amennyi jelenleg ismeretes előttünk."

"Annak idején kiadtuk a PSP-t, majd figyelmünket a PS3 felé fordítottuk, amikor az megjelent, s beismerjük, ez nagy hiba volt. A PS Vita esetében tehát sok-sok címen dolgozunk és előre tervezünk a kiváló játékok folyamatos ellátása érdekében."
6 hozzászólás

Vendég

13 éve, 4 hónapja és 1 napja

psp már a kezdetekkor is az volt most hogy itt a Vita már biztosan az.
Vitára jönnek ki most már a PORTOK.nyelvnyújtó smiley

válasz erre

Vendég

13 éve, 4 hónapja és 1 napja

portokból nem kérünk PS3kacsintó smiley

válasz erre

Vendég

13 éve, 4 hónapja és 2 napja

Totyak: jonni fognak meg ra szerintem. Sokaig tamogatni fogjak meg, egyket evig biztosan...

válasz erre

Vendég

13 éve, 4 hónapja és 2 napja

Jol teszik ha terveznek, mert ha beruhazok egyre, akkor jo jatekokat varok ra!mosolygó smiley

válasz erre

totyak

13 éve, 4 hónapja és 2 napja

HA már így a játékokról esik szó a hírben. Vajon a sima PSP-re innentől kezdve megszűnik a játék gyártás, vagy azért még 1-2 évig esélyes, hogy jönnek új kiadások. Ha a Sony mentalitását veszem alapul, akkor talán van esély rá, hogy nem áll le a játék gyártás. Hiszen PS2-re is jönnek még elszórva játékok, pedig az sem mai darab már. Mindez csak azért érdekelne, mert mostanra ment le annyira a PSP ára, hogy megérné venni egyet. De halott platformot meg nem annyira nyerő venni.

válasz erre

Vendég

13 éve, 4 hónapja és 2 napja

Helyes hozzáállás

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profiljaMonyo profiljaKisember001 profilja