A Sony datálta az Uncharted 2 GOTY kiadását

2010. szeptember 29.
2.5731
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
Az Uncharted 2 egészen pontosan tavaly októberben került a boltok polcaira, hogy onnan rögtön sikerre vigye, hiszen azóta közel 4 millió példányt értékesítettek belőle világszerte, 125 millió online multiplayer meccset vívtak meg vele, és ötvennél is több Game of the Year díjat kapott, nem beszélve a 30 száz százalékos értékelésről.

Ennek köszönhetően nem véletlen, hogy a Sony szeretné egy GOTY kiadásban is újfent piacra dobni a játékot, amelyet egyelőre még csak a tengerentúlon datált, de ez az időpont tájékoztató jelleggel a mi régiónkra is érvényes.

Nem is szólván a tartalomról, hiszen a Sony szerint október 12-én érkező GOTY kiadás rengeteg extrával a fedélzeten kerül a boltok polcaira. Ebbe beletartoznak az eddig megjelent DLC csomagok, multiplayer térképek, kinézetek, egyéb kiegészítések, avatar pakkok és egyéb érdekes bónuszok is. Így a tervek szerint 50 dollárt kóstál majd a csomag, de ha nem igényeljük hozzá a DLC-ket, akkor 35 dollárból is megúszhatjuk a vásárlást. Ha kíváncsi vagy az Uncharted 2 GOTY kiadásának pontos tartalmára szigorúan angolul megtalálod a teljes listát a hír végén. Most már csak a hivatalos európai bejelentést kell megvárnunk, ami feltehetően itt van a kanyarban, hiszen október 12-e egyelőre csak a tengerentúlra érvényes.

PlayStation Heroes Skin Pack
Uncharted: Drake's Fortune Multiplayer Pack
Un charted 2 Siege Expansion Pack
Currency Multiplier which grants Double XP up to level 10 in Multiplayer
Golden Guns option for the AK-47 and the 92FS 9mm pistol for use in Multiplayer
Early access to "Revenge" Booster - you still have to purchase it with in-game cash!
Uncharted: Eye of Indra - Motion Comic Bundle (which includes Episodes 1-4)
Uncharted: Eye of Indra - Rika Raja and Daniel Pinkerton Character Skins
Uncharted 2: Among Thieves - Avatar Pack 1
Uncharted 2: Among Thieves - Avatar Pack 2
Uncharted Avatar Pack 3
Uncharted Avatar Pack 4
Pinball Heroes - Uncharted for the PSP
2 hozzászólás

Vendég

14 éve, 8 hónapja és 1 napja

Az első rész nincs benne ? Japánban mintha lett volna.

válasz erre

totyak

14 éve, 8 hónapja és 1 napja

Nem vészes az ára. Ahhoz képest sok minden lesz a csomagban. Viszont az a 30 száz százalékos értékelés kissé túlzás. Nincs tökéletes játék.

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
muki profiljaBotyi profilja