A Shuttle piacra dobta új XH61V barebone PC-jét

2012. augusztus 08.
2.2361
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
RED profilja, adatai
RED
A kisméretű számítógépeiről elhíresült Shuttle Computer a tegnapi nap folyamán bejelentette, hogy újabb taggal bővítette ki a mini PC-inek felhozatalát.

A gyártó szóban forgó terméke tulajdonképpen a korábbi XH61-es modelljének frissítéseként született meg, ami a módosítások eredményeként immár a Shuttle Barebone XH61V típusjelzéssel fog felbukkanni a boltok polcain. Ahogy azt már a neve is jelzi, az újdonság személyében lényegében egy barebone rendszert köszönthetünk, vagyis a konfigurációt a gyártó rendszermemória, háttértároló, processzor és operációs rendszer nélkül szállítja, így ezek beszerzése és telepítése a felhasználóra hárul.

A számítógépház belsejébe az Intel H61 Express chipkészlet köré épülő, Mini-ITX-es formátumú Shuttle FH61V alaplap lett telepítve, vagyis az Intel LGA1155 tokozású második és harmadik generációs Celeron, Pentium, Core i3, Core i5, illetve Core i7 központi feldolgozóinak fogadására van felkészítve. A rendszermemóriának két darab slot kínál beépítési lehetőséget, így szükség esetén a konfiguráció akár 16 GB 1600 MHz-es RAM-mal is felvértezhető, az optikai meghajtókat, merevlemezeket és szilárdtest-meghajtókat pedig három darab SATA II portra lehet csatlakoztatni.

A képi megjelenítésről a kiszemelt Intel CPU-k integrált Intel HD Graphics chipje gondoskodik. A számítógép felszereltségéből persze nem hiányzik a beépített 5.1 csatornás HD audiorendszer, illetve a dupla kiépítésű Gigabit Ethernet kontroller sem.

Az apró számítógépház hátulsó részén egy HDMI 1.4 és egy DVI-I videokimenet, két darab USB 2.0, két darab 5 Gb/s-os tempóra képes USB 3.0, két darab RJ-45 LAN, két darab RS-232 soros, egy optikai SPDIF, valamint a fent említett hangkártya csatlakozói találhatóak, míg a frontrészen két darab USB 2.0, illetve egy fejhallgató és egy mikrofon konnektor lett kialakítva.

A most bemutatkozó Shuttle XH61V szállítását már megkezdte a gyártó, az árcéduláján pedig 159 euró körüli összeg körüli összeg fog szerepelni.
3 hozzászólás

csirkee

12 éve, 7 hónapja és 22 napja

Nagyon kis komoly gép mosolygó smiley bár nekem jobb a laptop. PC-m is otthon csak porosodik...szomorú smiley

válasz erre

Vendég

12 éve, 7 hónapja és 22 napja

Az ilyen cuccok miatt érzem azt időről időre hogy nekem újra kell asztali pc...

válasz erre

Vendég

12 éve, 7 hónapja és 22 napja

Tiszta xbox mosolygó smiley

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
Botyi profiljamarco profilja