A Runic Games szerint nem lesz konzolos Torchlight II

2013. szeptember 06.
1.8581
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
Habár sokáig élt a remény azzal kapcsolatban, hogy a Runic Games talán konzolokra is leszállítja majd a Torchlight II-t, de a fejlesztőket úgy látszik, még a Diablo III sikerei sem tudták meggyőzni erről.

A csapat ugyanis a VG247 stábjának egy interjúban elmondta, hogy sem a kurrens, sem az újgenerációs konzolokra nem tervezik megjelentetni a Torchlight II-t, holott az első epizód után ez részben indokolt lett volna.

A sorozat első felvonása ugyanis bár tetemes csúszásokkal, de Xbox 360-ra és PlayStation 3-ra is napvilágot látott korábban, azonban a Runic Games vélhetően annyira elégedett a PC-s eladásokkal is, hogy feleslegesnek tartják a konzolos átiratokat, lévén a Torchlight II-ből immáron kétmillió példány kelt el a megjelenés óta.
Torchlight II-t, de a fejlesztőket úgy látszik, még a Diablo III sikerei sem tudták meggyőzni erről.'>
8 hozzászólás

kpal

11 éve, 6 hónapja és 14 napja

Helyes Pc eleg mosolygó smiley

válasz erre

AngryKnight

11 éve, 6 hónapja és 14 napja

ez az már a diablo III sem kellet volna konzolra nyelvnyújtó smiley

válasz erre

I3enG

11 éve, 6 hónapja és 14 napja

Diablo 3ban kevesebb spell van egyszerre ezért könnyebb a gomb kiosztás, mondjuk nem próbáltam az első TL-t konzolon szóval nincs összehasonlítási alapom.

válasz erre

juhaszandor

11 éve, 6 hónapja és 14 napja

rDAVE írta:
Ott a pont! Biztos, hogy megérné nekik.
konzolos átiratot simán csinálhatnának. xbox 360-as minecraft is durván jól befutott. torchlight-ot is vennék az emberek röhögő smiley

válasz erre

rDAVE

11 éve, 6 hónapja és 14 napja

totyak írta:
Egy játékot több platformra kiadni sohasem felesleges. Maximum nem akarják.
Ott a pont! Biztos, hogy megérné nekik.

válasz erre

totyak

11 éve, 6 hónapja és 14 napja

Egy játékot több platformra kiadni sohasem felesleges. Maximum nem akarják.

válasz erre

izirajder

11 éve, 6 hónapja és 14 napja

PC-n amúgy is jobb. mosolygó smiley

válasz erre

jezzahun

11 éve, 6 hónapja és 14 napja

ezt szomorú hallani..szomorú smiley

válasz erre
Torchlight II
4.990 Ft-tól
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja