A Rock Band 3 is megkapta végleges dallistáját

2010. augusztus 27.
2.1241
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
Az Activision brigádja már múlt héten kiteregette lapjait, és felfedte a nagyvilág előtt, hogy milyen nótákat zúzhatunk majd el a Guitar Hero-sorozat legújabb tagjának betöltését követően, amire várható volt a Harmonix gyors reakciója, lévén az általuk készített harmadik Rock Band végleges dallistájára sem kellett sokáig várnunk, az illetékesek ugyanis a mai napon nyilvánosságra hozták, hogy milyen számokat kapnak majd azok, akik a gitárhős helyett inkább a rock bandába ölik bizalmukat.

Bár nem lehetne egyértelműen kijelenteni, a Rock Band 3 esetében mintha kevesebb lenne a durvább metal banda, a srácok inkább dallamosabb metal és a rock vonalára erősítettek rá, bár a Slipknot, a Rammstein és az Anthrax szerepeltetése miatt a fejlesztők látszólag azért gondoltak a keményebb dolgok kedvelőire is.

A felhozatal legérdekesebb részét egyébiránt a hőskor, avagy az 1980-as évek adják, ebből az érából a programban olyan előadók nótái csendülnek majd fel, mint a Def Leppard, Ozzy, a Whitesnake, de a nemrégiben tragikus hirtelenséggel elhunyt Dio örökbecsű slágerét, a Rainbow in the Dark-ot is elpengethetjük majd. Kell ennél több? Íme a komplett dallista:

2000-es évek:

Amy Winehouse, "Rehab"
At the Drive-In, "One Armed Scissor"
Avenged Sevenfold, "The Beast & the Harlot"
Dover, "King George"
The Bronx, "False Alarm"
The Flaming Lips, "Yoshimi Battles the Pink Robots Pt. 1"
HIM (His Infernal Majesty), "Killing Loneliness"
Hypernova, "Viva La Resistance"
Ida Maria, "Oh My God"
Juanes, "Me Enamora"
Metric, "Combat Baby"
Paramore, "Misery Business"
Phoenix, "Lasso"
Poni Hoax, "Antibodies"
Pretty Girls Make Graves, "Something Bigger, Something Brighter"
Queens of the Stone Age, "No One Knows"
The Ravonettes, "Last Dance"
Rilo Kiley, "Portions for Foxes"
Riverboat Gamblers, "Don't Bury Me...I'm Still Not Dead"
Slipknot, "Before I Forget"
The Sounds, "Living in America"
Tegan & Sara, "The Con"
Them Crooked Vultures, "Dead End Friends"
Tokio Hotel, "Humanoid"
The Vines, "Get Free"
The White Stripes, "The Hardest Button to Button"

1990-es évek:

Faith No More, "Midlife Crisis"
Filter, "Hey Man, Nice Shot"
Jane's Addiction, "Been Caught Stealing"
Maná, "Oye Mi Amor"
Marilyn Manson, "The Beautiful People"
The Muffs, "Outer Space"
Phish, "Llama"
Primus, "Jerry Was a Racecar Driver"
Rammstein, "Du Hast"
Smash Mouth, "Walkin' On The Sun"
Spacehog, "In the Meantime"
Stone Temple Pilots, "Plush"
Swingin' Utters, "This Bastard's Life"

1980-as évek:

Anthrax, "Caught in a Mosh"
Big Country, "In a Big Country"
The Cure, "Just Like Heaven"
Def Leppard, "Foolin'"
Devo, "Whip It"
Dio, "Rainbow in the Dark"
Dire Straits, "Walk of Life"
Echo & the Bunnymen, "The Killing Moon"
Huey Lewis and the News, "The Power of Love"
INXS, "Need You Tonight"
J. Geils Band, "Centerfold"
Joan Jett, "I Love Rock N' Roll"
Night Ranger, "Sister Christian"
Ozzy Osbourne, "Crazy Train"
The Police, "Don't Stand So Close to Me"
Roxette, "The Look"
The Smiths, "Stop Me if You Think You've Heard This One Before"
Tears for Fears, "Everybody Wants to Rule the World"
Whitesnake, "Here I Go Again"

1970-es évek:

The B-52's, "Rock Lobster"
Blondie, "Heart of Glass"
Bob Marley, "Get Up, Stand Up"
Chicago, "25 or 6 to 4"
Deep Purple, "Smoke on the Water"
Doobie Brothers, "China Grove"
Elton John, "Saturday Night's Alright for Fighting"
Foreigner, "Cold As Ice"
Golden Earring, "Radar Love"
John Lennon, "Imagine"
Lynyrd Skynyrd, "Free Bird"
Queen, "Bohemian Rhapsody"
Ramones, "I Wanna Be Sedated"
Steve Miller Band, "Fly Like an Eagle"
T. Rex, "20th Century Boy"
Tom Petty and the Heartbreakers, "I Need to Know"
War, "Low Rider"
Warren Zevon, "Werewolves of London"
Yes, "Roundabout"

1960-as évek:

Beach Boys, "Good Vibrations (Live)"
David Bowie, "Space Oddity"
The Doors, "Break on Through (To the Other Side)"
James Brown, "I Got You" (I Feel Good) ? Alternate Studio Version
The Jimi Hendrix Experience, "Crosstown Traffic"
The Who, "I Can See for Miles"
nincs még hozzászólás

legutóbbi hozzászólások
 

Itt is rontjuk a levegőt

kylx profiljagery1113 profilja