A Plextor bejelentette új M5S SSD tárolóit

2012. július 06.
1.5181
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
RED profilja, adatai
RED
A Plextor a tegnapi nap folyamán bejelentette, hogy ezúttal egy új fejlesztésű szilárdtest-meghajtó szériával bővítette ki a termékpalettáját.

A gyártó most bemutatott adattárolói a boltok polcaira Plextor M5S típusjelzéssel fognak megérkezni, és akárcsak a korábbi M3-as sorozat esetében, vezérlésükről a Marvell megoldása gondoskodik. Az új Plextor M5S család jelenleg három tagot foglal magába, amik a tárolókapacitásukban, valamint a teljesítményükben különböznek egymástól. Az újdonságok az SSD tárolóknál már jól bevált 9,5 milliméteres/2,5 inches kialakítással lettek tervezve, így nem csak az asztali gépeken való használathoz, hanem a laptopok teljesítményének feljavítására is kiválóan alkalmasak lehetnek.

A háttértárolók 68,8 X 100 X 9,5 milliméteres méretekkel rendelkeznek, ami mellé 75 grammos tömeg párosul, a számítógépekhez pedig a 6 Gbps-os adatátviteli tempóra képes SATA 3.0 interfészen keresztül csatlakoztathatóak, de természetesen minden gond nélkül együttműködnek a korábbi SATA I és SATA II porttal rendelkező alaplapokkal is.

Az adatok tárolásáért felelő NAND flash memóriamodulok mellé a mérnökök a Marvell fent említett kontrollerének 88SS9174 változatát, valamint egy egyedi fejlesztésű firmware-t társítottak. Az érkező sorozat modelljei változattól függően 64 GB (PX-64M5S gyári modellszám), 128 GB (PX-128M5S), vagy 256 GB (PX-256M5S) adatot képesek eltárolni.

Az SSD-k legkisebb tagja 520 MB/s-os szekvenciális olvasási, és 90 MB/s-os szekvenciális írási teljesítménnyel büszkélkedhet, viszont a széria legfürgébb modelljének számító 256 GB-os egység esetében ezek az értékek már 520 MB/s-ra, illetve 390 MB/s-ra módosultak. Az újdonságokra három év garanciát vállal a gyártó, és a hivatalos adatok szerint 1,5 millió óra MTBF jellemzi őket (üzemidő meghibásodás előtt).

A felszereltségek listájáról persze nem hiányzik a TRIM, a S.M.A.R.T., valamint az NCQ technológiák támogatása sem. Az új Plextor M5S szilárdtest-meghajtók várható megjelenési idejéről és áráról a gyártó egyelőre sajnos nem közölt semmiféle információt.
1 hozzászólás

totyak

11 éve, 7 hónapja és 17 napja

Ha megfeleznék az SSD-k mostani árait, akkor tuti vétel lenne mindenkinek. Nem is értem igazán, hogy mi kerül rajtuk ennyibe?

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
XTomiX0029 profiljamarco profilja