A PlayStation Home két éves évfordulóját ünnepli a Sony

2010. december 13.
2.0021
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
A Sony brigádja a hétvége folyamán jutott el arra a pontra, hogy végre hivatalosan is bejelentse a fanatikusok számára, bizony megünneplik a PlayStation Home két éves fennállását, méghozzá azzal, hogy nem kevesebb, mint 4 vadonatúj játékot tesznek közzé a rendszeren.

A négy alkotásból kettő már megérkezett, ők a Hellfire Games fejlesztette Novus Prime, valamint a Mass Media által elkészített Midway 2. 2011 elején azonban biztosan megérkezik majd a Jet Set Games-féle Conspiracy, valamint jövő tavasszal a Sodium 2, amit a veterán Outso programoz majd.

Az ünneplés alkalmából a Sony természetesen napvilágra hozta a frissített adatokat a 2008 decemberében elindított rendszerről, így kiderült, hogy világszerte már 17 millió felhasználója van a PlayStation Home-nak, és több, mint 200 játék várja a felhasználókat. Az illetékesek készítettek továbbá egy kis táblázatot is, amelyen a 2008-as és a 2010-es esztendő közötti változásokat követhetjük nyomon. Ha erre vagy kíváncsi, alant megtalálhatod, ha azonban a Home-ban szeretnél ünnepelni a többi 17 millió felhasználóval, izzítsd a PlayStation 3-ad.


A PlayStation Home két éves évfordulóját ünnepli a Sony - 2. kép


2 hozzászólás

rDAVE

11 éve, 7 hónapja és 8 napja

És még mindig Béta... röhögő smiley

válasz erre

totyak

11 éve, 7 hónapja és 8 napja

Szépen gyarapodott pár év alatt a felhasználók köre.

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja