A Newbee nyerte a Dota 2 bajnokságot

2014. július 22.
1.8181
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Voland profilja, adatai
Voland
A csak kínai játékosokból álló Newbee csapat nyerte a negyedik Dota 2 International döntőjét, vagyis a játék világbajnokságát, a csapat tagjai összesen kicsivel több mint 5 millió dollárral lettek gazdagabbak.

A döntőt Seattle-ben rendezték, helyi idő szerint tegnap este, melyen a Newbee legyőzte a szintén kínai Vici Gaming-et.

A két csapat négy meccset játszott le egymással, ebből egyszer a Vici Gaming, háromszor a Newbee nyert, kiérdemelve az első helyezést. A Vici csapata másodikként nagyjából 1,5 millió dollárt, a harmadik helyezet csapat, az észak-amerikai Evil Geniuses lett, ők 1 millió dollárral távoztak.

Ez az év különleges volt az e-sportok és a Dota 2 International történetében, ugyanis az eseményt az ESPN 3 közvetítette. Több mint 10 millió dollár nyereményt osztottak, ez eddig a legmagasabb összeg az e-sportok történetében.
Dota 2 International döntőjét, vagyis a játék világbajnokságát, a csapat tagjai összesen kicsivel több mint 5 millió dollárral lettek gazdagabbak.'>
7 hozzászólás

Neurotic

10 éve, 6 hónapja és 27 napja

WillThaWheel írta:
Nem tudom mit mondjak...meglepett smiley Elég könnyű pénz..
Ja, csak 18 másik csapatot kell legyőzni akik szintén a világbajnokságra érkeztek és valószínűleg elég jól játszanak. Tényleg könnyű pénz. Nem is értem miért nem mindenki ezt csinálja röhögő smiley

válasz erre

kylx

10 éve, 6 hónapja és 27 napja

WillThaWheel írta:
Nem tudom mit mondjak...meglepett smiley Elég könnyű pénz..
hogy könnyű pénz, azért azt nem mondanám...
Nem csak a gyakorlás, a szerencse is közrejátszik (meg a 'találni egy szponzort' is elég fontos ebben a dologban).
Szóval ez sok dolog, de hogy könnyű pénz, azért az nem.

válasz erre

rDAVE

10 éve, 6 hónapja és 27 napja

Gratulálok nekik, bár igazából annyira hidegen hagy az e-sport amennyire csak lehetséges. röhögő smiley

válasz erre

NomarCube

10 éve, 6 hónapja és 27 napja

WillThaWheel írta:
Nem tudom mit mondjak...meglepett smiley Elég könnyű pénz..
Hár persze, csak világelsők. Ezt komolyan mondtad? meglepődött smiley

válasz erre

totyak

10 éve, 6 hónapja és 27 napja

Őszintén meg sem lepődöm, hogy ázsiaiak nyertek. Szerintem nekik ez az életük, csak a játékon lógnak egyfolytában, maximum alszanak pár órát. Persze lehet, hogy a többi csapatnál is így van, de valahogy az ázsiai játékosról rögtön a függőség jut eszembe.

válasz erre

WillThaWheel

10 éve, 6 hónapja és 27 napja

Nem tudom mit mondjak...meglepett smiley Elég könnyű pénz..

válasz erre

kpal

10 éve, 6 hónapja és 27 napja

A hobbi a munkájuk mosolygó smiley

válasz erre
Dota 2
nincs ár
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások
 
Tommy profiljaMonyo profilja