A New Line Cinema filmet készít a Rampage című árkád klasszikusról

2011. november 21.
1.9841
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
Manapság teljesen elfogadottá vált, hogy jól futó játéksorozatokból mozifilmet készítenek menő hollywoodi cégek, hiszen a "franchise mindenek felett" elvet követve ha az egyik sikeres, szinte biztosan az lesz a másik is, így egy népszerű játék esetében garantáltan hoz némi pénzt a konyhára egy film vagy egy regény is.

A fentiek értelmében azonban az már egy kissé szokatlan, hogy egy az 1980-as évekből származó árkád klasszikus alapján szeretnének mozifilmet forgatni, márpedig a Hollywood Reporter szerint a New Line Cinema éppen erre készül.

A lap információi szerint ugyanis az árkád masinák korszakában debütált Rampage lett a biztos befutó, amelyben óriások, vérfarkasok, megvadult majmok és őshüllők egyaránt feltűntek, az eredeti - 1986-ban megjelent - játéktermi verziót követően pedig olyan platformokra jelent meg a múltban, mint az Atari, a Commodore 64, DOS, a ZX Spectrum, a NES és a Sega Master, de Rampage: Total Destruction címmel Nintendo Wii-re és DS-re, valamint GameCube-ra, illetve PlayStation 2-re is napvilágot látott a múltban.

A film egyébiránt a Hollywood Reportes értesülése szerint olyannyira előrehaladott állapotban van, hogy már azt is tudni lehet, hogy a produceri teendőket John Rickard, a Final Destruction és a Nightmare on Elm Street alkotója látja majd el. Szereplőválogatásról és egyebekről jelenleg még nem tudunk, de nem kizárt, hogy - a koncepció alapján - egy új King Kong van készülőben.
2 hozzászólás

Vendég

13 éve, 5 hónapja és 23 napja

De rég játszottam vele még c64-en...mosolygó smiley

válasz erre

Vendég

13 éve, 5 hónapja és 23 napja

tök jó lenne!röhögő smiley

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja