A Naughty Dog szerint a nagy stúdiók példát vehetnének az indie csapatokról

2013. szeptember 16.
1.3761
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
Az Uncharted-sorozattal és a The Last of Us-szal elhíresült Naughty Dog alakulata, pontosabban a csapat írója és kreatív igazgatója nemrégiben élesen bírálta a mai tripla-A kategóriás alkotásokra specializálódott fejlesztőstúdiókat.

Neil Druckmann ugyanis a GI International munkatársainak arról beszélt, hogy a nagy brigádok többsége példát vehetne az indie stúdiókról, ami különösen a karakterek ábrázolásának, valamint a történetvezetésnek a tekintetében igaz.

Druckmann szerint ugyanis ezen a téren hagynak maguk után kívánnivalót a mai címek, így az indie színtérről kiemelte például a Gone Home-ot és a Papers, Please-t amelyek minden téren nagyszerűre sikeredtek a független művek között.

Neil kiemelte, hogy mivel elég sok kritikát kapnak ezen a téren a stúdiók, ezért elmondása szerint biztosan pozitív változás következik be a jövőben, de a nagy brigádok addig is tanulhatnának egy-két dolgot a kisebb indie csapatoktól!
5 hozzászólás

PaulMarloW

11 éve, 6 hónapja és 4 napja

rDAVE írta:
A magyarázat pedig egyszerű. Sok nagy fejlesztő csak egy terméket akar lerakni, amit el lehet adni, az indie fejlesztők pedig egy valódi játékot.
Ott a szó.Én se írhattam volna szebben.

válasz erre

rDAVE

11 éve, 6 hónapja és 4 napja

A magyarázat pedig egyszerű. Sok nagy fejlesztő csak egy terméket akar lerakni, amit el lehet adni, az indie fejlesztők pedig egy valódi játékot.

válasz erre

totyak

11 éve, 6 hónapja és 4 napja

Ravor írta:
Egyetértek a Naughty Dog kijelentésével. A nagy cégek bejáratott címeinek koránts sem kell már olyan kidogozott történet, mint eddig, mert azokat képesek szinte bárhogy eladni. Hiába van egy AAA címnek közép-alsó kategóriás története, ha felhipeolják a játékot, akkor ígyis-úgyis milliós eladásokat fog produkálni.
Az indie rétegben pedig fontos, hogy egy játéknak olyan története legyen, amely odaszögezi a játékost a képernyő elé. Ugyanis ott nincs az a hatalmas hipe áradat, mint a nagy címek esetében. Itt a játéknak kell megküzdenie azért, hogy az embereknek tetszen és nem a hirdetéseknek!
Ezt én sem írhattam volna le szebben, teljesen egyetértek veled.

válasz erre

juhaszandor

11 éve, 6 hónapja és 4 napja

Ez teljesen igaz. Nem egy indie játék volt, ami sokkal jobban sikerült, mint azok a játékok, amiket a nagy stúdiók készítenek. Illetve ezek a játékok úgy robbannak be a játékpiacra, hogy őket a nevükkel sose lehet eladni, nem úgy, mint másokat.

válasz erre

Ravor

11 éve, 6 hónapja és 4 napja

Egyetértek a Naughty Dog kijelentésével. A nagy cégek bejáratott címeinek koránts sem kell már olyan kidogozott történet, mint eddig, mert azokat képesek szinte bárhogy eladni. Hiába van egy AAA címnek közép-alsó kategóriás története, ha felhipeolják a játékot, akkor ígyis-úgyis milliós eladásokat fog produkálni.
Az indie rétegben pedig fontos, hogy egy játéknak olyan története legyen, amely odaszögezi a játékost a képernyő elé. Ugyanis ott nincs az a hatalmas hipe áradat, mint a nagy címek esetében. Itt a játéknak kell megküzdenie azért, hogy az embereknek tetszen és nem a hirdetéseknek!

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja