A multiplatform támogatás felé kacsintgat a Zynga

2012. március 23.
1.4211
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
Mark Pincus, a Zynga vezére a GigaOm magazin újságíróinak arról beszélt, hogy a jövőben szeretnének belecsapni a multiplatform fejlesztésekbe is, ami esetünkben nem jelent mást, minthogy legtöbb alkotásuk immáron nem csak PC-n lenne elérhető vagy éppen valamelyik közösségi oldalon, hanem például konzolokon is.

Belegondoltunk például abba, hogy milyen lehet egy Farmville, például Xbox 360-on vagy PlayStation 3-on játszva?

Ha még nem, de tetszik az ötlet, akkor a fentiek értelmében nem kizárt, hogy a közeli jövőben valósággá válik ez a fikció. Mark szerint ráadásul a tervek már olyannyira kezdenek testet ölteni, hogy meg is kezdték a háttértechnológiák felépítését, így akár már az idén megkezdődhetnek az első olyan Zynga alkotások valós munkálatai, amelyek teljesen más technológián alapulnak majd, mint az eddig ismertek.

Egy konzolra szánt videojáték ugyanis - legyen az casual vagy hardcore - más igényeket követel, mint egy böngészős cím, ezzel pedig Mark szerint a Zynga szakemberei is tisztában vannak, de már folynak a munkálatok, hogy elhárítsák ezeket a problémákat. Kíváncsian várjuk, hogy mi lesz az első multiplatform cím a Zynga kínálatában. Szerintetek?
3 hozzászólás

gymtonic74

13 éve, 19 napja

Egy Farmville Apocalypse, még jól is elsülhetne konzolokon.mosolygó smiley

válasz erre

Vendég

13 éve, 20 napja

marco írta:
Jesszusom...wtf smiley
kbröhögő smiley

válasz erre

marco

13 éve, 20 napja

Jesszusom...wtf smiley

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja