A Microsoft szeretné, ha Xbox 360-as címmekkel is játszhatnánk Xbox One-on

2014. április 07.
1.5501
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
A visszafelé kompatibilitás kérdésével kapcsolatban még sem a Microsoft, sem a Sony részéről nem született végleges döntés az újgeneráció tekintetében, de Frank Savage, avagy a redmondiak egyik első embere a Kotaku munkatársainak nemrégiben arról beszélt, hogy már terveznek valamit ebben a témában.

Savage minderről a Build konferencián beszélt az újságíróknak, miközben kiemelte, hogy vannak már terveik arra vonatkozólag, hogy Xbox 360-as játékokkal is játszhassunk Xbox One-on, de egyelőre még semmi konkrétumról sem tudott beszámolni a témában.

A Microsoft embere kiemelte, hogy nem egyszerű feladat PowerPC alapú játékokat X86-os rendszerekre emulálni, így ezért még nem kíván bejelenteni semmit sem a témában, de nagyon szeretné, ha hamarosan megvalósulhatna majd ez az ötlet.
4 hozzászólás

rDAVE

10 éve, 10 hónapja és 3 napja

totyak írta:
Nekem ez valahogy sántít. Miért akarná a Microsoft, hogy X360 játékok fussanak One-on, hiszen akkor már senki nem venne X360 konzolt, hanem inkább összespórolná a pénzt egy One-ra? Vagy én látom rosszul?
Nagy húzóerő, hogy Xbox One-t vegyenek és ne PS4-et vagy 360-at, mindenképp jobban jár az MS.
Amúgy is mindkét cég törekszik erre, de pl PS3-at nem lehet megoldani, ezért jön a felhős megoldás.

válasz erre

totyak

10 éve, 10 hónapja és 3 napja

Nekem ez valahogy sántít. Miért akarná a Microsoft, hogy X360 játékok fussanak One-on, hiszen akkor már senki nem venne X360 konzolt, hanem inkább összespórolná a pénzt egy One-ra? Vagy én látom rosszul?

válasz erre

kpal

10 éve, 10 hónapja és 3 napja

Valami jó a sok rosszban..

válasz erre

juhaszandor

10 éve, 10 hónapja és 3 napja

jó volna azért. de ha megoldják x86-ra, akkor egyszer azért érkezhetne pc-re is.

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja