A Macroaxis szerint könnyen csődbe mehet a Sony

2013. december 31.
1.8061
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
IAppearMissing profilja, adatai
IAppearMissing
Meglepő elemzést tett közzé a befektetők által széles körben használt Macroaxis.com, az oldal számításai alapján ugyanis 78% az esélye annak, hogy a Sony csődbe megy az elkövetkező két év során.

Habár a Sony sorra dönti az eladási rekordokat új konzoljával, a PlayStation 4-gyel, mégis úgy tűnik, hogy komoly kihívások várnak a cégre az elkövetkezendő néhány évben. A cég jelentős adósságokat halmozott fel az elmúlt évek során, az elektronikai ágat pedig sem az új Bravia televíziók megjelenése, sem pedig a győztes Blu-ray háború nem tudta nyereségessé tenni, a PlayStation 3 körüli kezdeti problémák pedig csak tovább rontottak a helyzeten.

A konzolos részleg tehát egyáltalán nem volt jövedelmező a Sony számára, éppen ezért létfontosságú kérdés, hogy milyen eladásokat fog produkálni a most megjelent PlayStation 4 és a PlayStation Vita. Akármennyire is meglepő sokak számára, öt év óta most tudott először nyereséget felmutatni a cég, amely a menedzsmentváltás óta szerencsére nem változott.
3 hozzászólás

kpal

11 éve, 2 hónapja és 9 napja

hat nagyon kicsi az esély , bár sok éve már nálom a Sony egyet jelet a konzollal , mert a tv-i tulárazottak valahogy eltüntek a házimozi /tv piacrol ,én igy látom , ebben a szegmenseben Samsung,Panasonic , Lg ami viszi az eladasokat .
Szóval kb 2000 óta nem olyan nagynév a Sony . Vagy csak Mo.-n .

válasz erre

totyak

11 éve, 2 hónapja és 9 napja

Én arról nem hallottam eddig, hogy évek óta veszteségesek lennének, de szerintem azért nem eszik olyan forrón a kását, hogy hipp-hopp csődbe menjenek.

válasz erre

marco

11 éve, 2 hónapja és 10 napja

Azért ezen meglepődnék. A veszteségek (nevezzük így) abból adódnak leginkább, hogy kivásároltak partnereket innen-onnan.

Nem megy rosszul a szekerük, meglepődnék ha csődbe menne...mosolygó smiley

válasz erre
 

kapcsolódó hírek, cikkek

Nincsenek kapcsolódó cikkek.

 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja