A különleges külső mellett emelt órajeleket is kapott az MSI GTX 970 GAMING 4G Golden Edition

2014. november 14.
2.4201
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
petike737 profilja, adatai
petike737
Mostanában igen gyakran bukkan fel valamilyen különleges termék, vagy hardver, ezt pedig talán annak is köszönhetjük, hogy a gyártók próbálják egyedivé tenni az ajánlataikat, mely az alapmodellek esetében nem mindig sikerül.

Erre a sikertelenségre jó példa lehet az nVIDIA GeForce GTX 970-GTX 980 páros, melyekből nagyon sok hasonló teljesítményű és kialakítású modell érkezett a hivatalos bejelentés után. Azóta persze rendre bukkannak fel a különlegesebb megoldások, melyek között nagyjából egy hete már nálunk is megmutatkozott az MSI különlegessége, nemrég azonban megérkezett a hivatalos közlemény is.

Az MSI GTX 970 GAMING 4G Golden Edition néven érkező új modell nem csupán külső módosításokon esett át, hanem a közleményből az is kiderült, hogy korábban bemutatott Gaming 4G modellhez képest emelt órajelet is kapott. Persze óriási különbségre nem kell számítani, hiszen a korábbi modell maximum 1279MHz-re volt képes, míg a limitált arany verzió 1317MHz-es sebességet tud felmutatni.

A Twin Frozr V hűtési megoldást használó kártya Amerikában néhány helyen már megvásárolható 400 dollár (99 000 Ft) körüli áron, de ha esetleg hazánkba is eljut majd, akkor jóval magasabb árra lehet számítani.
5 hozzászólás

kpal

10 éve, 2 hónapja és 26 napja

Itthon annyi adót raknak rá lassan duplája lesz egy vga röhögő smiley

válasz erre

kylx

10 éve, 2 hónapja és 26 napja

Hentes írta:
100 ezerért nagyon jó vétel lenne ha itthon is annyi lenne...szomorú smiley
jah, ami amazon.com-on 80ezer, itthon 100-110ezer... szomorú smiley

válasz erre

Hentes

10 éve, 2 hónapja és 26 napja

100 ezerért nagyon jó vétel lenne ha itthon is annyi lenne...szomorú smiley

válasz erre

kylx

10 éve, 2 hónapja és 26 napja

kettőt kérek, nem kell csomagolni... számla nélkül lehetne ingyen? röhögő smiley

válasz erre

juhaszandor

10 éve, 2 hónapja és 27 napja

Nem olcsó... Én akkor már maradok inkább a simánál röhögő smiley

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
Gargameth profiljamarco profilja